Neki nincsenek ilyen ambíciói
Molnár Csaba szerint még ősszel dönteni kell a miniszterelnök-jelöltről
Molnár Csaba kancelláriaminiszter szerint az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről még az ősszel dönteni kell.
2009.09.19 08:23NépszavaA lapnak nyilatkozva a politikus úgy vélte, pártjának két dologgal kell most foglalkoznia. Az egyik a kormányzás, a válságkezelés folytatása, a másik pedig a politikai kampány. Megjegyezte, azért is fontos, hogy ősszel döntés szülessen a kormányfőjelölt személyéről, hogy a jelöltet a decemberi kongresszuson már hivatalosan is meg lehessen választani. Szerinte nem lehet programot készíteni miniszterelnök-jelölt nélkül.
Ő lesz ugyanis a kulcsfigura – mondta. Neki kell majd irányt mutatnia, a párt tagjai pedig csak előkészítik ehhez a "menüt". Megjegyezte, neki nincsenek ilyen ambíciói. Mint mondta, jól érzi magát mostani posztján. Miniszterként és a párt országos választási bizottságának tagjaként szeretné végigvinni ezt a kampányt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


