3500 embert kérdeztek meg
Az emberek többsége szerint a Jobbik konzervatív, kemény és szélsőséges
A Fidesz és a Jobbik szavazói szerint egybehangzóan a kemény kifejezés illik a legjobban a Jobbikra, míg az MSZP szavazói elsősorban szélsőségesnek látják a pártot - közölte a keddi Népszabadság a Progresszív Intézet kutatását.
2009.09.15 07:49NépszabadságA 3500 ember kérdőíves, személyes megkeresésén alapuló felmérés szerint tíz emberből hét véli úgy, hogy a szélsőségesség veszélyes jelenség, viszont a megkérdezettek közel negyede ezt határozottan tagadja.
A megkérdezettek fele látja úgy, hogy van ma olyan párt Magyarországon, amely szélsőséges eszméket képvisel; 68 százalék a Jobbikot jelöli meg első helyen ilyen pártként.
A megkérdezettek fele véli úgy, hogy a következő választáson a Jobbik bejut a parlamentbe, de kiderült az is, hogy 44 százalék nem örülne ennek a fordulatnak, míg tízből hárman kifejezetten szeretnék, hogy a Jobbik a következő választás után parlamenti párt legyen.
Míg a szocialista szavazók ennek határozottan nem örülnének (75 százalék), addig a Fidesz szavazói fele-fele arányban megosztottak a kérdésben.
A kutatásból az is kiderült, hogy az emberek elsősorban konzervatívnak, keménynek és szélsőségesnek látják a Jobbikot - olvasható a Népszabadságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


