Hivatalos döntés nincs, csak elképzelés
Kötelező esemény: idén is lesz Fidesz nagygyűlés március 15-én?
A párt egyik befolyásos tagja úgy fogalmazott: "ez egy kötelező esemény, s úgy tűnik, nem lehet nem megrendezni". A Fidesz vezérkara valószínűleg március 9-e, vagyis a népszavazás után hozza meg a végső döntést arról, hogy egy felfokozott-túlfűtött "kormánybuktató" közhangulat közepette is megkockáztat-e utcai tömegrendezvényt.
2008.02.13 08:23Népszabadság OnlineMindenesetre január 23-án, amikor Sólyom László köztársasági elnök kitűzte a referendum napját, nevük elhallgatását kérő fideszes politikusok az MTI-nek úgy nyilatkoztak: a népszavazás eredménye rányomja majd a bélyegét március 15-re, de inkább az lesz a meghatározó, hogy a kormány miként reagál.
A Fidesz tavaly az Erzsébet híd pesti hídfőjénél (az Astoriához közel) rendezett nagygyűlést március 15-én. 2006-ban a nemzeti ünnepen szintén a pártelnök mondott beszédet a Tabánban. 2005-ben viszont a Várban nem Orbán Viktor, hanem Schmitt Pál volt az ünnepi szónok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


