Kiemelkedő magyar siker?
Sme: ártott Szlovákiának Fico agresszivitása
A Sme című pozsonyi liberális lap szerint ártott Szlovákiának az, hogy Robert Fico kormányfő - ellentétben Bajnai Gordonnal - nagyon agresszíven és támadólag viselkedett a csütörtöki szécsényi találkozó utáni sajtóértekezleten.
2009.09.12 16:11MTI - Fotó: MTI- Azzal vádolni Ficot, hogy tudatosan megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy a nemzetközi közvélemény előtt visszamenőleg megindokolja a magyar politikusok készségének hiányát a vele való találkozókra, valószínűleg nem lehet. Ha azonban ez lett volna a célja, akkor pontosan úgy kellett volna viselkednie, ahogy azt a sajtóértekezleten tette. Fico ugyan örülhet a hozzá legközelebb álló Fidesz értékelésének, miszerint feltörölte Bajnaival a padlót, de a szlovák nacionalisták számára megrendezett kampányfellépése "rendkívül sokat ártott Szlovákiának" és gyengítette Pozsony pozícióit a vitában. "Ilyen szempontból a szécsényi találkozó kiemelkedő magyar siker volt" - vélekedik az újság.
- Nehéz ugyan elhinni, hogy magyar részéről - ahogy most Bajnai magyarázza - ez taktika volt, s nem a gyengeség jele. "Az eredmény meggyőzőbb már nem lehet: hatalmas volt a különbség a megbékélni akaró, kompromisszumokra és a megegyezésre nyitott magyar kormányfő, illetve az agresszív, támadó, mindenkit kioktató és önmagát állandóan dicsérő szlovák kormányfő között, aki képtelen volt egyetlen hibáját is beismerni és hajlandóságot mutatni a minimális engedményre is" - húzza alá a lap.
Rámutat: A Nyugat és az Európai Unió nem igen tud különbséget tenni a két fél között, ezért a találkozó hatása rendkívül fontos, hiszen az ő ösztönzésükre került rá sor. "Eddig az volt a legerősebb szlovák érv, hogy éppen az agresszív magyarok azok, akik nem akarnak tárgyalni és megegyezni. Fico csütörtökön mindent megtett annak érdekében, hogy ez az érv a padlóra kerüljön, és a többiek világosabban lássanak a vitában" - szögezi le a Sme.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


