Bár a szerelvények éppen akkor nem jártak....
Kisföldalattin távozott Gyurcsány a melegfelvonulásról?
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök - mint jogszabály szerint védett személy -, hasonlóan más, kiemelt kockázatú tömegrendezvények esetéhez, a rendőrség által megszabott útvonalon érkezett, és azon is távozott a szombati melegfelvonulás után is - közölte a volt kormányfő titkársága kedden az MTI-vel.
2009.09.08 18:46MTIAz Origo hírportál számolt be arról, hogy a szombati meleg méltóság menete utána Gyurcsány Ferenc és felesége a kisföldalatti megállója felé távozott, csakhogy abban az időpontban a földalatti éppen nem közlekedett a rendezvény miatt. Az Origonak sem a BKV, sem a Gyurcsányt védő Köztársasági Őrezred nem árulta el, mit keresett a korábbi kormányfő a megállónál, ahogy azt sem, hogy különszerelvény vitte-e el a helyszínről. Gyurcsány Ferenc titkárságának közleménye szerint a volt kormányfő fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a melegfelvonuláson, hiszen nem szabad tétlenül nézni, hogy elvitassák bárkinek, köztük meleg magyar állampolgárok jogát a szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez. Különösen fontos volt a kiállás a melegtüntetést tavaly ért súlyos, felháborító és elfogadhatatlan atrocitás után - közölték.
A dokumentum szerint Gyurcsány Ferenc ma is örül annak, hogy a jelenlét mellett döntött, annak ellenére, hogy a személyi biztonságáért felelősek ezt a lehetséges veszélyek miatt nem tanácsolták, sőt részvételével - biztonsági okokból - kifejezetten nem értettek egyet. A volt miniszterelnök - mint jogszabály szerint védett személy -, hasonlóan más, kiemelt kockázatú tömegrendezvények esetéhez, a rendőrség által megszabott útvonalon érkezik, és azon is távozik - olvasható a közleményben.
A dokumentum emlékeztetett arra: ez most is, mint a legtöbb esetben - az ilyenkor szokásos eljárás szerint - a rendőrség felvonulási útvonalán történik és akkor is így volt, amikor Gyurcsány Ferencet és a feleségét a kisföldalattin hozták el a rendezvényről, melyet biztonsági és felvonulási útnak jelölt ki a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06