"Nagyobb rendet, több biztonságot"
Átláthatóbb és elérhetőbb rendőrséget szeretne Draskovics
A rendőrség legyen láthatóbb és elérhetőbb, legyen ott, ahol az emberek megnyugvást, biztonságérzetet várnak tőle - mondta Draskovics Tibor csütörtökön Nagyatádon a városi rendőrkapitányság felújított, egyben akadálymentesített épületének átadásán.
2009.09.03 17:23MTIA kormány pontosan tudja, hogy az eddig megtett lépéseken túl továbbiakra is szükség van - hangsúlyozta az igazságügyi és rendészeti miniszter, hozzátéve: a napokban "jól kidolgozott, újszerű intézkedések sorozatát" fogják bejelenti annak érdekében, hogy a rendőrség hatékonyan, a polgárok elvárásainak megfelelően láthassa el feladatát.
"Meggyőződésem, hogy a nagyatádiak, a somogyiak pontosan azt várják, mint Magyarország minden más polgára, nagyobb rendet, több biztonságot" - mondta a miniszter, aki szerencsés városnak nevezte Nagyatádot amiatt, hogy rendelkezik egy szépen felújított, modern rendőrkapitánysági épülettel.
Beszédében Draskovics Tibor kitért arra is, hogy ma mintegy másfélezerrel több rendőr van, illetve lesz a következő hetekben az utcákon, közterületeken, s ez megítélése szerint a bűncselekmények számának csökkenésében is látszik. "Ki kell ezt a csökkenést mondani" - folytatta, magyarázatként hozzátéve: a közvélemény, látva a képernyőn a nagyon súlyos bűncselekményeket, ugyanis hajlamos megfeledkezni arról, hogy mit mutatnak a tények. A miniszter szerint a tények azt mutatják, hogy a közrend erősödik. Még akkor is, fűzte hozzá, ha vannak települések, vannak országrészek, ahol bizony az emberek - egyébként valóságosan - ennek ellenkezőjét tapasztalhatják.
A 28 millió forint pályázati támogatással, döntően az Országos Rendőr-főkapitányság biztosította forrásból, összességében 204 millió forintból felújított nagyatádi kapitányság átadásán a miniszter gratulált az ott dolgozó rendőröknek, ám mégis azt kívánta: minél kevesebb időt töltsenek az épületben, és minél többet legyen ott, ahol a polgárok őket látni szeretnék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


