A nyelvtörvény megkerülhetetlenül fontos lesz
Bajnai-Fico találkozó szeptember 10-én
Szeptember 10-én délután találkozik egymással Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök - tájékoztatta a kormányszóvivő kedden az MTI-t.
2009.09.01 16:38MTISzollár Domokos a helyszínről annyit mondott, hogy a találkozó Magyarország területén, a szlovák határ közelében lesz. A magyar miniszterelnök szerint a problémákról és az együttműködésről egyaránt beszélni kell az egyeztetésen.
A nyelvtörvény ügye megkerülhetetlenül fontos, csakúgy, mint a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése - közölte. A szóvivő hangsúlyozta: a párbeszéd célja, hogy érdemben csökkentsék a két ország közötti feszültséget. Ezt azonban csak úgy lehet elérni, ha a szlovákiai magyarságot és más kisebbségeket sújtó nyelvtörvény visszásságai megszűnnek, valamint nem lehet szó nélkül hagyni a magyar köztársasági elnök jogellenes kitiltását sem - idézte a Bajnai Gordon szavait a kormányszóvivő.
Szollár Domokos tájékoztatása szerint a magyar kormányfő üdvözölte a szlovák kulturális miniszter hétfői bejelentését, mely szerint egyelőre nem büntetnék az államnyelvtörvény megszegőit. Bajnai Gordon úgy látja, a legjobb megoldás az lenne, ha a szeptember 1-jén életbe lépett törvény módosításainak alkalmazását teljes egészében felfüggesztenék, amíg a jogi, kétoldalú politikai és nemzetközi aggályokat nem sikerül orvosolni - mondta. A magyar miniszterelnök üdvözölte a szlovák alkotmány napját, jókívánságait küldve a szlovák népnek a nemzeti ünnep alkalmából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06