"Semmi szükség az újabb hazugság-hadjáratra"
Fidesz: 200 millióból kommunikálna a kormány, eközben embereket tesznek tönkre
A Fidesz minősíthetetlennek tartja, hogy míg a kormány újabb megszorításokkal keseríti meg az emberek életét, addig a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kommunikációs akciójára 200 millió forintot akarnak elkölteni; a párt szerint "semmi szükség az újabb hazugsághadjáratra".
2009.08.25 12:17MTIÁgh Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azzal kapcsolatban közölte ezt keddi budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a hétfői Közbeszerzési Értesítőben felhívás jelent meg, miszerint a MeH 200 millió forint keretösszegű kommunikációs kampányra indított gyorsított tárgyalásos közbeszerzést.
Az ilyen kommunikációs hadjáratokat - az elmúlt évek tapasztalatai alapján - az MSZP-kormányok általában hazugságok terjesztésére szokták felhasználni - mondta Ágh Péter, aki pártja nevében azt követelte a kormánytól, hogy még kedden vonja vissza az említett közbeszerzési kiírást, ugyanis "semmi szükség az újabb hazugsághadjáratra, főleg nem (...) az emberek pénzén".
Közölte: ha a kormány "mindenképpen újabb hazugsághadjáratot akar kezdeményezni, akkor azt ne az emberek pénzén tegye (...), hanem dobják össze saját maguk, dobják össze a miniszterek".
A politikus úgy látja, míg a kormány részéről semmi mást nem hallani, mint hogy nincs pénz, el kell venni az emberektől, a családoktól, a nyugdíjasoktól, addig a megjelent közbeszerzési pályázat is arról tanúskodik: "félrebeszélnek, nem mondanak igazat, hazudnak; igenis van pénz a haveroknak, van pénz a minisztériumi jutalmakra, van pénz végkielégítésekre, és van pénz hazugságok terjesztésére".
Hogy pontosan mire akarják elkölteni ezt a 200 millió forintot, az nem derült ki az értesítőből - tette hozzá Ágh Péter.
Véleménye szerint abszurd, hogy ez a hír ugyanazon a napon - hétfőn - jelent meg, amikor napvilágot látott: a kormány újabb vasútvonalakat akar bezárni, és amikor az egészségügyet sújtó megszorításokról szóltak a hírek.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint az ajánlattevőknek a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs kampányainak megszervezésére és lebonyolítására kell vállalkozniuk.
A munka része a kapcsolódó szolgáltatások - így médiatervezési és -vásárlási, reklámügynökségi- és PR szolgáltatások - elvégzése is.
A feladat a bruttó 200 millió forintos keretösszeg kimerüléséig vagy 2010. június 30-ig tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


