Háttérbe szorult a környezetvédelem
100 kérdést fogalmazott meg Szabó Imrének a KDNP
Száz írásbeli kérdéssel fordulnak a kereszténydemokraták Szabó Imre környezetvédelmi miniszterhez - mondta Rétvári Bence szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
2009.08.19 13:59MNO/ MTIA párt képviselője kijelentette, hogy a KDNP politikája kialakításakor igyekszik hosszú távon, generációkban gondolkozni. Ezen a téren így két fő iránnyal foglalkoznak, az egyik a család- és szociálpolitika, a másik a környezetvédelem.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke elmondta, hogy a benyújtandó kérdések közül ötven az elmúlt évek kormányzati politikájának hiányosságaival, a másik ötven pedig egy zöldgazdaság felépítésével foglalkozik. Utóbbiak között azt is megkérdezik, hogy a kormány hajlandó-e a zöldgazdaságot felépíteni. Rétvári hozzátette, hogy a szakminiszternek a száz kérdésre 15 napon belül írásban kell válaszolnia.
A politikus emlékeztetett arra, hogy Bajnai Gordon programjában összesen két pont foglalkozik környezetvédelmi kérdésekkel. Kitért arra is, hogy az elmúlt években nem lehetett előrelépést tapasztalni az olyan kérdésekben, mint például a kamionstop fellazítása vagy a szentgotthárdi hulladékégető ügye. Kiemelte, hogy a jelenlegi kormányhoz köthető a sukorói King,s City beruházás, illetve a széndioxidkvóta értékesítése.
Ezek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a környezetvédelmi érdeket mindig felülírja valami más.
A sajtótájékoztatón részt vett Azbej Tristan, az IKSZ Zöld Munkacsoportjának vezetője is, aki arról beszélt, hogy a száz kérdés a magyar környezetvédelmi politikát megalapozó koncepciók hiányára vonatkozik.
Megjegyezte, hogy egyben ilyen módon szeretnék kifejezni elégedetlenségüket.
Közölte, hogy a mai fiataloknak hosszú életre van szükségük, mert szeretnének tanulni, versenyképes tudást szerezni és sikeres életpályát befutni.
Ehhez viszont élhető, fenntartható környezetre lenne szükség, de érzésük szerint a környezetpolitikai vezetés nem veszi eléggé figyelembe ezt a természetes igényt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


