Debrecenbe kéne menni....
Kósa: a Fidesz úgy kormányozna, ahogy Debrecent működteti
Aki tudni szeretné, mit tenne a Fidesz, ha kormányon lenne, nyugodtan ellátogathat Debrecenbe, ahol még Szabó Zoltán is láthatná, mi történt az alatt az idő alatt, amely alatt a szocialista-szabad demokrata koalíció a tönk szélére juttatta az országot - reagált Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere közleményben vasárnap Szabó Zoltán szocialista képviselő sajtótájékoztatójára.
2009.08.16 19:22MTIKósa Lajos leszögezte: már Varga Zoltán és Nyakó István szocialista politikusok korábbi megnyilvánulásait tételesen cáfolta és elmondta, hogy ami nem igaz, akkor is hazugság marad, ha többször és más helyeken mondják is el. A polgármester emlékeztetett, hogy az Állami Számvevőszék 2008 decemberében ellenőrizte Debrecent, s a "város gazdálkodását és működését teljesen rendbenlévőnek találta".
Szabó Zoltán egyebek között arról beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján, hogy "aki meg akarja tudni, hogy milyen lenne a Fidesz kormányon, nézze meg, mit művel az általa vezetett önkormányzatokban, mit tesz az adófizetők pénzével". A szocialista politikus szerint Debrecenben a helyi elit két kézzel osztogatta magának az adófizetők pénzét. Szavai alátámasztására a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park Kft., a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és a Csokonai Színház "táján" kifizetett sok-sok millió forintot, végkielégítést, jutalmat hozta fel példaként.
Szabó Zoltán azt mondta, hogy a Fidesz a pénzszivattyúzás terén is tartja magát az orbáni instrukciókhoz, egészpályás letámadást folytat, nem nagyon van az országnak olyan régiója, ahol a "narancsszínű pénzszivattyú" ne működne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


