Baleset a debreceni élményfürdőben

Víz alatt akadt be a haja, de sikeresen kimentették a kislányt

Víz alól kellett kimenteni egy kislányt a debreceni élményfürdőben, miután a haját beszippantotta a medence mintavételi kapillárisa - közölte Fazekas Lajos, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. igazgatója kedden az MTI-vel.

2009.08.11 15:25MTI

Tájékoztatása szerint az eset még péntek este történt a mediterrán élményfürdő hullámmedencéjében, amikor nem volt hullámkeltés. Az igazgató elmondta: a kislány hosszú haja beszorult a medence - egyébként teljesen szabályszerűen elhelyezett - mintavételi kapillárisának mintegy 3 milliméter széles nyílásába, amelyben folyamatos a vízáram.

A kislány nem tudta a haját kiszabadítani, ezt azonnal észlelték az úszómesterek, akik beugrottak a vízbe és rögtön kimentették a gyereket - tette hozzá. Miután a kislány sok vizet nyelt és a légcsövébe is víz került, rövid ideig lélegeztetni kellett. A mentők megfigyelésre kórházba vitték a gyereket, akit azóta már kiengedtek, teljesen jól van - jegyezte meg Fazekas Lajos.

Az igazgató az MTI érdeklődésére elmondta azt is: az ügyben időközben elrendelt és azóta befejeződött külső és belső vizsgálat egyaránt rendben talált mindent. Kitért arra, hogy a mintavételi kapilláris szabályos, a hazai medencékben általánosan használt berendezés, ennek ellenére azt - már csak a saját megnyugtatásukra is - a hasonló esetek elkerülése érdekében átalakítják. A kislány életkorát nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit tudni róla, hogy iskolás korú.

A budapesti Aquaworld élményfürdőben július 23-án egy 9 éves kisfiú meghalt a szörfmedencénél. A gyermek belezuhant egy aknába, s a hullámkeltő berendezés szétroncsolta a testét. A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított nyomozást és műszaki szakértőt rendelt ki az eset kivizsgálására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.