Igazgat a közigazgatás
Kiskapus megoldás: a vezetőket nem érinti az állami létszámstop
A Népszava értesülése szerint nem teljes a közigazgatásban elrendelt létszámstop, a vezetőkre ugyanis nem vonatkozik.
2009.07.31 08:00NépszavaA napilap pénteki száma emlékeztet arra, hogy Szollár Domokos kormányszóvivő a hét elején jelentette be, hogy a kormány teljes létszámstopot rendelt el, a központi közigazgatásban egyetlen álláshelyre sem lehet új köztisztviselőt felvenni, ha valaki távozik állásából.
A kormányszóvivő szerint a tiltás csak a rendőrség utcán dolgozó járőreire, nyomozóira, valamint a Magyarország 2011-es EU soros elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakemberekre és az uniós foglalkoztatási projektekben dolgozókra nem vonatkozik.
A szóvivő által felsorolt kivételeken túl a Népszava tudomása szerint mentesülnek a létszámstop alól a megüresedő "magasabb vezetői állások" is. Így például a szakállamtitkárok, minisztériumi főosztályvezetők, illetve bizonyos körben a helyetteseik pozíciói is.
Az alacsonyabb szintű vezetői állásokból távozókat pedig akkor lehet pótolni, ha a munkáltató az új vezető kinevezéséhez szükséges pénzügyi forrást "a nyugdíjas foglalkoztatottak létszámcsökkentése terhére kigazdálkodja".
Ahogy máskor, úgy ezúttal is hagyott a kormány egy további kiskaput is: a tárcák vezetői, ha egy megüresedett állást mindenáron be akarnak tölteni, és ennek szükségességét kellően meg tudják indokolni, a kancelláriát vezető Molnár Csaba miniszter engedélyével és Oszkó Péter pénzügyminiszter egyidejű tájékoztatásával megtehetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


