Erősödött a gyanú
Budaházy most már hivatalosan is terroristának számít
Súlyosbította a terrorcselekményekkel kapcsolatos bűntettekkel összefüggésbe hozott Magyarok Nyilai nevű szervezet elleni gyanút a Központi Nyomozó Főügyészség - tudta meg a Népszava.
2009.07.30 06:45NépszavaA napilap csütörtöki száma szerint Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője megerősítette: az eddig feltárt cselekményeket bűnszervezetben követték el az új minősítés szerint. Vagyis a gyanú szerint a több politikus elleni támadást is magára vállaló radikális szervezetet életre hívó és irányító Budaházy György tettei is súlyosabb megítélés alá esnek.
Magasabb büntetésre számíthatnak a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg előzetes letartóztatásban lévő tagjai - köztük Budaházy György -, miután a Központi Nyomozó Főügyészség immár hivatalosan és jogi értelemben is bűnszervezetnek minősíti a Magyarok Nyilait, a gyanúsítottakra pedig mint bűnszervezet tagjaira tekintenek.
A minősítés jelentős változását Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője megerősítette a napilapnak. Ez lényegesen megemeli az esetleges büntetési tételeket. Így Budaházy esetében is, akit terrorcselekmény elkövetésével és robbanóanyaggal visszaéléssel, valamint kétrendbeli emberölés előkészületével gyanúsítanak.
A legsúlyosabb ezek közül a terrorcselekmény, ami alapesetben 10–15 év vagy akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel járhat, ezen "emel" még a minősítő körülmény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


