Nyugdíjazását kérte a távozó elnök
Lemondott posztjáról az energiahivatal elnöke
Távozik a Magyar Energia Hivatal (MEH) éléről Horváth J. Ferenc. A MEH szóvivője, Vigassy Csaba az MTI-nek szerdán elmondta: az elnök nyugdíjazását kérte a miniszterelnöktől szeptember 1-jei hatállyal. Horváth J. Ferenc 2003. november 10. óta tölti be az elnöki posztot, megbízatása hat évre szólt.
2009.07.22 16:43MTI A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint Bajnai Gordon miniszterelnök elfogadta a lemondást, és arra kérte a közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztert, hogy mielőbb írjon ki pályázatot a MEH elnöki posztjának betöltésére. Szollár Domokos kormányszóvivő a szerdai tájékoztatóján elmondta: létrehozzák energiahivatal elnökhelyettesi posztját is, erre is pályázatot írnak ki.
A Népszabadság az elnök távozását kapcsolatba hozza azzal, hogy a hivatal módosította korábbi álláspontját a négy áramszolgáltatóra - az Elműre, az ÉMÁSZ-ra, az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-re és a DÉMÁSZ-ra - kirótt kötelezettségről. Eszerint az áramszolgáltatóknak fogyasztónként átlagosan 500 forintot vissza kell fizetniük, mert magasabb árrést alkalmaztak. A hivatal áprilisi határozata szerint az összeg 60 százalékát közvetlenül a fogyasztóknak, 40 százalékát pedig a védendő, illetve a szolgáltatásból kikapcsolt kisjövedelmű rászoruló áramfogyasztóknak kellett volna megfizetni.
A MEH július közepén megváltoztatta határozatát, eszerint részben a krízisalapba, részben alapítványba kell befizetnie a négy áramszolgáltatónak a mintegy ötmilliárd forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


