"A frakció az egyetlen működőképes testület"
Az SZDSZ a megszűnés határára jutott - Kóka nem mond le a frakcióvezetőségről
Az SZDSZ a megszűnés határára jutott, a pártnak viszont továbbra is a frakció az egyetlen működőképes testülete, és továbbra is folytatódnia kell a válságkezelésnek - mondta az MTI-nek Kóka János, aki leszögezte, nem mond le frakcióvezetői posztról.
2009.07.12 18:41MTI"Szomorúan látom azt, ami az elmúlt hetekben és a mai napon történt az SZDSZ-ben. Attól tartok, hogy a mai rendezvény hangulata, a náci video terjesztése, a lámpavasazás és Retkes Attila beszéde miatt 20 éve az SZDSZ-ben dolgozó tagok sorozatban fognak kilépni a pártból" - mondta a frakcióvezető.
"Nem mondok le, és a frakció is marad" - szögezte le Kóka János. Hozzátette, a lényeget tekintve ugyanis nem sok minden változott. Úgy fogalmazott, eddig az előző elnök támadta sorozatosan a frakciót, ezután pedig Retkes Attila fogja, aki mellette távozásra szólította fel a frakció több tagját: többek között is Kuncze Gábort, Pető Ivánt és Magyar Bálintot is. Kijelentette, ilyen körülmények között majd a frakció eldönti, hogy hogyan viszonyul ehhez.
"Úgy látom, hogy politikai szempontból sem történt változás. Továbbra is a frakció az egyetlen működőképes testületünk, és a válságkezelésnek is folytatódnia kell" - mondta Kóka János. Az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlése vasárnap választotta elnökké Retkes Attilát, aki megválasztása utáni első beszédében minél hamarabbi távozásra szólította fel a frakcióvezetőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


