"Milliárdos banda - kifogyhatatlan pártkassza"
Nyakó lopással vádolja Orbánt
Az MSZP szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke önmagából és "milliárdos bandájának" módszereiből indul ki, amikor a kríziskezelő alapot pártkasszának nézi - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője szombaton az MTI-nek Orbán Viktornak a Fidesz országos választmányi ülésén elmondott beszédére reagálva.
2009.07.11 15:21MTIAz ellenzéki pártelnök "fékevesztett hatalomvágyában saját módszereit vizionálja a válságkezelő kormány intézkedései mögött" - vélekedett az MSZP szóvivője azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor azt mondta: aki "a szocialisták által kitalált" szolidaritási alapba befizet, az valójában egy MSZP-s választási pártkasszába fizet be.
E szolidaritási alap helyett vissza kellene tenni azt a pénzt, amit elloptak - közölte a pártelnök.
Nyakó István úgy fogalmazott: "Orbán Viktor önmagából és milliárdos bandájának módszereiből indul ki, amikor a kríziskezelő alapot pártkasszának nézi".
Hozzátette, hogy Orbán Viktor mindenhol a meggazdagodás lehetőségét látja: "családja kőbányái után ezért nézte személyes aranybányájának egész Magyarországot, de tudjuk, Tokaj szőlővesszein is csak neki csepegett a nektár".
Az MSZP szóvivője szerint a Fideszt és Orbán Viktort csak a pénz érdekli, ezért a mai napig egyetlen fillért sem ajánlottak fel a legelesettebbek megsegítésére. A politikus elmondta, a Fidesz elnöke "és bandája" fontosabbnak tartja saját gyarapodását, mint Magyarország jövőjét, miközben a parlament felelős többsége munkahelyek ezreit menti meg, magyar családok ezreinek nyújt hatékony segítséget. Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek úgy fogalmazott Orbán Viktor beszédével kapcsolatban, hogy a krízisalap a kormány kezdeményezésére jött létre, de az ügyintézés és a kifizetés helyi szinten, az önkormányzatoknál történik.
Mint mondta, csak remélni tudják, hogy az ellenzéki pártnak ezután nem lesz problémája más, helyi szinten kifizetett pénzekkel, például a szociális segélyekkel. Szollár Domokos emlékeztetett arra, hogy a kríziskezelő alapot június közepén hozta létre a kormány, egymilliárd forintos kezdő összeggel. Célja, hogy a számlán összegyűlt pénzből egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújtsanak azoknak a családoknak, amelyek a válság miatt kerültek nehéz helyzetbe. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt országos választmányának szombati budapesti tisztújító ülésén úgy fogalmazott, a kormány nem más, mint "politikai adócsalók gyülekezete".
Június 7-én, az európai parlamenti választás napján nem "választási baleset" történt, hanem új politikai rendszer, a kétpólusú helyett centrális politikai rendszer jött létre az országban, amely már régóta formálódott a mélyben, de most emelkedett felszínre - közölte Orbán Viktor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06