Állomásokat spórolnak ki a 4-es metróból
Elhagynák a 4-es metró II. szakasza két állomásának építését
Ideiglenesen elhagynák a 4-es metró II. szakaszán a Dózsa György úti és a Rónai utcai állomás megépítését, az így megtakarítható pénzt pedig a vonal budaörsi virágpiacig történő meghosszabbításának előkészítésére költenék - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésének álláspontját Nyáry Krisztián az MTI-vel.
2009.07.06 11:44MTIA városháza kommunikációs igazgatója közölte, hogy a kabinet áttekintette a 4-es metró II. és III. szakaszának megvalósításával összefüggő kérdéseket. A Baross tér és a Bosnyák tér közötti II. szakasz tavaly kapott környezetvédelmi és vasúthatósági engedélyt, és építése az első szakasz befejezése után kezdődhet. Az igazgató tájékoztatása szerint szakértők vizsgálják a II. szakasz műszaki tartalmának módosítását a költségek csökkentése érdekében.
A Hungária körúti és a Bosnyák téri állomás az eredeti tervek szerint megépülne, a Dózsa György úti és a Rónai utcai állomás végleges kiépítésére azonban csak később kerülne sor. Az igazgató elmondta, hogy a III. szakasz mintegy 2,1 kilométeres vonalhosszabbítást jelentene. Kelenföld és Gazdagrét között mélyvezetésben épülne a metró, míg a budaörsi végállomás kéreg alatt vagy a felszínen épülne. A szakértői felvetésről nem született döntés, a kabinet további háttérszámítások elvégzésére kérte fel a tervezőket. A kabinet egyetértett azzal, hogy a III. szakasz kiépítésével a főváros a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán induljon.
Az MTI információi szerint a kabinet ülésén a Romániában gyalogtúrázó, a közlekedési területet felügyelő Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes nem vett részt. A 4-es metró előterjesztés kapcsán foglalkoztak a I. szakasz építésével összefüggő kérdésekkel is. Így például azzal, hogy a Keleti pályaudvarnál az I. szakasz építésének befejezésekor kivegyék-e a fúrópajzsot, vagy folytassák tovább az alagútfúrást. Ez ügyben további szakértői egyeztetések lesznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


