Sok szövetségese van a politikusnak
Szili Katalin megfontolja, meddig érdemes részt vennie a politikai közéletben
Szili Katalin: megfontolja, hogy van-e esélye a konszenzusos demokráciának Magyarországon és meddig érdemes részt vennie a politikai közéletben. Az Országgyűlés elnöke erről a HVG-nek adott, a hetilap internetes portálján szerdán közölt interjújában beszélt.
2008.02.07 06:35MTIA politikus úgy látja: nem magányos harcos, sok szövetségese van, ami hitet és erőt ad neki a kritikák ellenében. Szili Katalin arra a kérdésre, hogy tart-e valakivel, valakikkel formális vagy informális kapcsolatot az ellenzékből, azt válaszolta: mint pártot, politikai erőt, soha senkit nem keresett. Hozzátette ugyanakkor, hogy házelnökként természetesen köteles minden féllel párbeszédet folytatni. Hangsúlyozta: a politikai egzisztencia neki nem létkérdés. "Csak addig fogom csinálni, amíg nem vagyok görcsös, amíg nem kell föladnom a véleményemet. Ha azt látnám, hogy nincs eredménye az erőfeszítéseimnek, s politikusként nem tudok többé másokat szolgálni, felállnék" - jelentette ki. A házelnök úgy fogalmazott: ha kiszáll a pártpolitikából, akkor teljes egészében kiszáll. "Nem is olyan sokára - talán már ez év vége táján, de mindenképpen még 2010 előtt - el fog jönni a számvetés ideje. Akkor majd magam is mérlegre teszem, mi az, amit el akartam, s mi az, amit el tudtam érni, s hogy ebben a politikai klímában az én adottságaimmal mit tűzhetek még ki célként magam elé. Ahogy nincs pótolhatatlan ember, én sem vagyok az" - közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


