Orbán Viktor fejében több kormánylista van
A Fidesz elnök vezetésével megalakult egy új "hatosfogat"
A Fidesz elnöksége Pelczné Gáll Ildikót javasolja a Parlament alelnökének Áder János helyett - tudta meg a Népszabadság. Áder EP-képviselő lett, így le kell mondania a mandátumáról.
2009.06.19 08:24Népszabadság OnlineA Népszabadság úgy tudja, hogy ha a Fidesz kormányra kerül, Schmitt Pál, a párt EP-delegációjának vezetője tér haza elfoglalni a házelnöki posztot. A lap értesülései szerint a majdani Fidesz-kormányban tisztséget kaphat a kisebbségi-emberi jogi téren aktív Gál Kinga.
Orbán Viktor pártelnök állítólag hazahívná Brüsszelből Győri Enikőt is, és számítana Becsei Zsoltra valamilyen pénzügyi-ellenőrzési hivatal élén. Kormányzati tisztségre esélyes az agrárszakértő Glattfelder Béla is. A lap egyik forrása szerint a lista nem zárt, hiszen Orbán szereti versenyeztetni az embereket.
Más forrás szerint a Fidesz a kormányzati ciklust "romeltakarító" és "építő" részre osztaná, s az első másfél évben nem ‘használná el’ a kulcstárcáknál a népszerű fideszeseket, helyettük szaktekintélyeket, akadémikusokat kérne fel kormányzati szerepre.
A Népszabadság szerint Matolcsy György egy nemzetstratégiai-gazdasági intézmény élére kerülne, Varga Mihály pénzügyminiszter lehet, a külügyminiszteri poszton Orbán Martonyi Jánost szeretné látni, a rendészeti tárca élén a ciklust Pintér Sándor nyitná, de Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester ezt később átvenné tőle.
Navracsics Tibor kancelláriaminiszter lehet, vagy megtartja a frakcióvezetői posztot. Pokorni Zoltánnal állítólag nem felhőtlen Orbán kapcsolata, de ez nem lenne akadálya, hogy oktatási miniszter legyen, ha azt akarja, anélkül, hogy a KDNP-s Hoffmann Rózsával kelljen a posztért mérkőznie. Egyértelműnek tűnik, hogy a HospInvest-botránnyal elúszott Mikola István esélye az egészségügyi tárca vezetésére.
Orbán "hatosfogatot" hozott létre a választásokra készülve, amelyben a pártelnök mellett Navracsics Tibor, Kósa Lajos, Rogán Antal, Lázár János és Tarlós István kapott helyet. Ők lesznek a kampányban az önkormányzati sikerarcok.
Kapcsolódó írások:
- Orbán: Egy végső mentsvár mindig van
- Egy álma vált valóra azzal, hogy Orbán Viktor mellett dolgozhat
- Kövér László: polgári társadalmat építeni a kommunista rendszer működtetőivel nem lehet
- Süddeutsche Zeitung: Orbán Viktor "veszélyes játékra" vállalkozik
- Határozatképes maradt a parlament a Fidesz-KDNP kivonulása után
- Orbán: Akkor még nem tudtam, milyen mély hatást gyakorolt a beszéd
- Lendvai a Fidesz és a Jobbik "házasságától" tart
- Fidesz: az MSZP legyen visszafogottabb!
- Orbán: a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal nincs kiegyezés
- Orbán: mi meg tudjuk tisztítani a politikát a hazugságtól
- Navracsics: egy év múlva Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06