Jobbá tenni a bolognait? - nem lesz egyszerű
Pálinkás: sok a teendő a bolognai rendszer jobbításáért
A mai felsőoktatási képzési rendszer magában hordozza a korábbi szisztéma sok hibáját, és sikerült importálni a kétszintű képzési rendszer számos problémáját is. Erről Pálinkás József, az MTA elnöke beszélt csütörtökön a fővárosban.
2009.06.11 19:21MTI A volt oktatási miniszter a Baross Gábor Társaság rendezvényén azt mondta, hogy az alapképzési szakokat rosszul alkották meg, az ötéves képzés jelentős részét "belegyömöszölték" három évbe.
Emellett vannak olyan területek, ahol a kétciklusú képzésnek semmi értelme nincs. Ha az ötéves képzés megmaradt volna még néhány területen, ahol indokolt lett volna, semmit sem vesztett volna a felsőoktatás, sőt inkább nyert volna - mondta. Hozzátette: ehhez társul még egy torz finanszírozási struktúra. Ma létharc folyik - fejtette ki az MTA elnöke, aki szerint szinte minden főiskola egyetem akar lenni, s mesterképzést akar indítani.
Pálinkás József szerint "ha a felsőoktatás belenéz a tükörbe, nem láthat jobb képet magáról, mint amilyen állapotban az ország van".
Bazsa György, a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke azt mondta, hogy filozófiájában jó és fontos elemeket hordoz a bolognai rendszer. Problémaként említette ugyanakkor, hogy nem egyszerre történt az alap- és mesterképzések kidolgozása és bevezetése. "Nem tudtuk azt sem, mit jelent tömegoktatást folytatni, a magyar felsőoktatás elitszemléletű volt, s gyakorlatilag az is maradt" - mondta.
Kitért arra is, hogy jelenleg az adott, közel 120 ezres korosztályból 55 ezer diákot felvesznek állami képzésre. Mint mondta, nem hiszi, hogy a bebocsátandó hallgatók számát csökkenteni lehetne a jövőben.
Mang Béla korábbi felsőoktatási államtitkár, a Miskolci Egyetem rektor-helyettese szerint nevetségesen kevés volt az a két év, ami végül a tényleges bevezetésre rendelkezésre állt. Ez kapkodáshoz vezethetett - ismerte el, hozzátéve: az alap- és mesterszintek nem együttes tárgyalása bizonyos hibákat eredményezett. Ez ugyanakkor korrigálható - mondta.
A volt államtitkár meggyőződésének adott hangot, hogy ezt "lehet jól csinálni". Gyenge pontként említette a tömegképzést, s azt, hogy a finanszírozási rendszer hallgatói létszámhoz kötött. Ma 160 ponttal is vesznek fel hallgatókat például mérnöknek, így nincs minőség - mondta, hozzátéve: az egyetemek, főiskolák mindent beáldoznak a hallgatókért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


