Jobbik: az ózdi paradigma
A Jobbik magasra helyezte a mércét a következő parlamenti választásra
Honnan gyűjtötte össze 426.000 szavazóját a Jobbik? - így hangzik az EP-választás értékelésének legfontosabb kérdése. Bár az előzetes várakozások szerint a radikálisok elsősorban a Fidesz szavazóbázisára jelentenek veszélyt, a vasárnapi eredmények erre rácáfolni látszanak.
2009.06.08 12:45Nézőpont IntézetAz EP-választáson a szavazók négyötöde voksolt az elmúlt 7 évben kormányzó két baloldali párt ellen. Nem meglepetés, hogy az MSZP-vel és az SZDSZ-el elégedetlen, a résztvevők közel 80 százalékát kitevő tömeg rendkívül heterogén, így a Fidesz mellett az MDF és a Jobbik is megtalálta számításait. Jelentős újdonság azonban, hogy a radikális párt épp a baloldal összeomló fellegváraiban alapozta meg sikerét.
Az előzetes várakozásokkal szemben, a Jobbik eredménye jelentős részben a legszegényebb térségekben élő, kiábrándult szocialista választók átpártolásának köszönhető. Az MSZP hat, az elmúlt 20 évben „elidegeníthetetlennek” tűnő választási bástyáján is az országos átlagot jelentősen meghaladó Jobbik-eredmény született. Mivel ezeken a településeken a Fidesz nagymértékben növelte választóinak számát, a radikálisok szimpatizánsai elsősorban az MSZP egykori hívei közül kerülhettek ki.
EP-eredményével a Jobbik magasra helyezte a mércét a következő parlamenti választásra. Sikerének megismétléséhez azonban meg kell küzdenie azzal a kihívással, hogy egyben tartsa a politikai mező jobbszélétől a balszélig tartó bázisát. Az MSZP kiábrándult választóinak elhódítása természetesen a szocialisták számára is létkérdés.
Bár kommunikációs szempontból a Jobbik lehetőséget jelent, hiszen „jobboldali blokként” továbbra is megkísérelhetik összemosását a Fidesszel, az átpártolt szavazók visszaszerzésére mindenképp szüksége van az MSZP-nek. Váratlan fejlemény, ám az EP-választás helyi eredményei alapján valószínű, hogy a választói csoportokért folyó legújabb küzdelem akár az MSZP és a Jobbik között is kibontakozhat.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: a Parlamentben kell megoldani az ország problémáit
- Lendvai: a Jobbik erősödése minden parlamenti pártnak tennivalót ad
- Megsemmisítő SZDSZ-vereség, állandó szereplővé váló Jobbik
- Vona: a Jobbik hajlandó az utcára menni az előre hozott választásért!
- Jobbik: Morvai és Balczó biztosan vállalja a képviselőséget
- Orbán: 56 százalék, soha nem volt ilyen!
- EP-választás: szavazatok, mandátummegoszlás
- Közvélemény-kutatók: három párt jut be az EP-be
- Politológusok: a Jobbiknak kedvezett az alacsony részvétel
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06