A Magyar Nemzet jobban informált, mint Szilvásy
Szilvásy György nem tudja, mi a témája a gyanúsítotti kihallgatásnak
Szilvásy György ügyvédje megerősítette: a volt titokminisztert valóban beidézte az ügyészség gyanúsítotti kihallgatásra. Sebes Péter az MTI-nek kedden azt mondta: nem közölték velük, hogy mi a kihallgatás tárgya.
2009.05.26 10:34MTIA Magyar Nemzet kedden írt arról, hogy gyanúsítotti idézést kézbesítettek a napokban Szilvásy Györgynek az UD Zrt. ügyével összefüggésben. A lap úgy tudja, hogy Szilvásy kihallgatása azzal a feljelentéssel állhat kapcsolatban, amelyet az UD Zrt. tett a cég egyik vezetője és Csányi Sándor közötti telefonbeszélgetés lehallgatása, illetve a lehallgatott telefonbeszélgetés jogsértő kiszivárogtatása miatt.
Sebes Péter az MTI-nek úgy fogalmazott: a Magyar Nemzet jobban informált, mint ő vagy Szilvásy György, mert már egy héttel ezelőtt megkeresték ebben az ügyben az ügyfelét. Hozzátette: hétfőn írásban kérte az ügyészségtől, hogy közöljenek valamit a kihallgatás tárgyáról. Ha ezt a napilap tudni véli, akkor nekünk is szükségük lenne információra ahhoz, hogy Szilvásy György megfelelően fel tudjon készülni, és az adott témában pontos válaszokat tudjon adni - mondta.
Közölte, az ügyészség a kérésére azt válaszolta, hogy ezt majd a kihallgatás napján megtudják. Sebes Péter kitért arra: a nyomozás személyes adattal való visszaélés és más bűncselekmények miatt indult, de hogy "Szilvásy Györgyöt mivel gyanúsítják, azt - úgy tűnik - a Magyar Nemzet jobban tudja".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


