Az ő szavazta nélkül is ugrott a nyugdíjasok pénze
Lamperth rosszul lett a 13. havi nyugdíj eltörlése előtt
Lampert Mónika rosszul lett, ezért nem ért oda időben a nyugdíjtörvény módosításáról szóló szavazásra. A volt belügyminiszer rábólintott volna a kegyetlen intézkedésre.
2009.05.12 10:01MTI/ma.hu A ma.hu tegnap este beszámolt arról: megszűnik a 13. havi nyugdíj július 1-től, miután az Országgyűlés elfogadta el a nyugdíjszabályok módosítását tartalmazó csomagot. A Fidesz és a KDNP kérésére erről a képviselők egyenként, név szerint szavaztak. A 13. havi nyugdíj második, novemberben esedékes részletét idén már nem folyósítják.
Ehelyett bevezetik a nyugdíjprémiumot, amely először akkor jár majd, ha a gazdasági növekedés eléri a 3,5 százalékot. A döntés értelmében megváltoznak a nyugdíjindexálás szabályai: az évenkénti nyugdíjemelés megmarad, de jövőre csak az infláció ütemét követi. Emelkedik - fokozatosan, 62-ről 65 évre - a nyugdíjkorhatár is.
Az idei nyugdíjkorrekció 2010-re tolódik, a jövő évi pedig elmarad. Warvasovszky Tihamér - egyedüli szocialistaként - nemmel szavazott a nyugdíjmódosító csomagra, és tartózkodott az adótörvényekről szóló voksolásnál is.
A szocialista polgármester áprilisban nem írta alá a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseit tartalmazó politikai nyilatkozatot sem. Akkor úgy fogalmazott: támogatásáról biztosítja az új kormányt, de Székesfehérvár felelős polgármestereként nem tudja aláírni a nyilatkozatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


