Baka András ismét az LB elnöke lehet
Régi-új főbírójelölt Sólyom Lászlótól
Várhatóan ismét Baka Andrást jelöli a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki tisztségére Sólyom László köztársasági elnök - írta a Magyar Nemzet, amelynek szakmai körökből származó értesülését az államfő hivatala nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
2009.05.08 06:58Magyar NemzetBírósági berkekből úgy értesült a napilap, hogy Sólyom László már június elején megnevezi új jelöltjét a főbírói tisztségre. Az ajánlott személy ismét Baka András lesz.
Bakát egy évvel ezelőtt javasolta először a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki posztjára a köztársasági elnök, a jelölt azonban nem kapta meg a képviselők kétharmadának szavazatát. A szocialista frakció azért voksolt Baka ellen, mert szerinte a szakember nem ismeri a hazai viszonyokat, hiszen tíz évig az Emberi Jogok Európai Bíróságán ítélkezett.
Baka Andrást egy éve nevezte ki bíróvá az államfő a Fővárosi Ítélőtáblára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06