Mit fog tenni? Az fontosabb!
Mesterházy: nem a múltja alapján kell megítélni valakit
Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint nem az alapján kell megítélni Kivágó Iván Györgyné személyét, hogy az állambiztonságnál dolgozott-e vagy sem, hanem az alapján, hogy mit fog tenni a közgyűlésben; a szocialista politikus erről szerdán, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
2009.04.29 08:58MTIA frakcióvezető közölte: az MSZP budapesti pártszervezetének dolga, hogy kit jelöl önkormányzati képviselőnek az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György helyére, ebbe az országos elnökségnek beleszólási joga nincsen. Mint megjegyezte: demokratikusan meghozott döntéseket nem kíván minősíteni, és tiszteletben tartja a testület határozatát.
Véleménye szerint ugyanakkor bárkit is jelölnek, az egészen biztos, hogy a Fidesz talált volna egy másik problémát egy másik személy esetében. Mesterházy Attila megjegyezte: nagyon sok magyar embert lehetne diszkvalifikálni pozíciókból, ha azt néznék, hogy dolgozott-e a III/II-es kémelhárító főcsoportfőnökségnek. Mint mondta, nem az alapján ítélné meg Kivágó Iván Györgyné személyét, hogy ott dolgozott-e vagy sem, hanem az alapján, hogy mit fog tenni a közgyűlésben. Sok országban arra büszkék szoktak lenni, hogy valaki a kémelhárításnak dolgozott - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Mesterházy: az MSZP elkötelezett a Bajnai-kormány programja mellett
- Mesterházy Attila az egyedüli jelölt az MSZP frakcióvezetőjének
- Mesterházy Attilának nem hullik az ölébe a frakcióvezetőség?
- Mesterházy Attila: nyugodt hangulatú volt az MSZP elnökségi ülése
- Mesterházy Attila: Bajnai öt tárca élére külső embereket állítana
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


