Ismerteti a programját az Unióban!
"Üdv, én vagyok a magyar kormányfő!" Bajnai Gordon bemutatkozik Brüsszelben!
Az új kormány válságkezelő képességének megerősítését várják egyebek között Brüsszelben Bajnai Gordon miniszterelnök keddi látogatásán.
2009.04.27 13:23MTIA kormányfő első külföldi útja az Európai Bizottsághoz vezet, ahol - mint azt a kormányszóvivői iroda korábban jelezte - ismerteti válságkezelő programját José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel. A bizottság szóvivője, Johannes Laitenberger hétfőn megerősítette, hogy bemutatkozó látogatásról van szó, de fontos érdemi témákról is tárgyalnak.
A portugál politikus már Bajnai beiktatásakor értésre adta, hogy legfontosabb feladatnak most a nemzetközi gazdasági krízis leküzdését célzó lépéseket tartja. Akkor úgy fogalmazott, az új miniszterelnök kritikus időben vette át Magyarország kormányzását, olyan időszakban, amikor az országnak és az Európai Unió több más tagországának "gyorsan cselekednie kell", hogy megküzdjön a válság okozta nehézségekkel. Barroso egyúttal jelezte együttműködési készségét az új miniszterelnöknek.
Bajnai az úttal kapcsolatban tett nyilatkozataiban maga is arról beszélt, hogy egyik fő célja bemutatni a kormány új gazdasági előrejelzését és válságkezelő programját.
- Azt szeretnénk, hogy elhiggyék, Magyarország képes kijönni ebből válságból, képes hosszú távon is stabilan fizetni az adósságát - fogalmazott egy hétfői interjúban. Legutóbb két hónappal ezelőtt, február végén járt magyar miniszterelnök a brüsszeli bizottságnál. Barroso akkor - Gyurcsány Ferenccel közösen tartott sajtótájékoztatóján - úgy vélte, az Európai Bizottság értékelése szerint Magyarország helyes gazdaságpolitikát választott, hogy kezelje a magas államháztartási és külső adósságot.
Az Európai Unió más nemzetközi szervezetekkel együtt jelentős összegű hitelt nyújtott Magyarországnak a középtávú fizetési mérleg stabilitásának biztosításához. Bajnai Gordon miniszterelnök Brüsszelben megbeszélést folytat Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkárral is. Magyar kormányfő - Gyurcsány Ferenc - és de Hoop Scheffer legutóbb márciusban Budapesten folytatott kétoldalú tárgyalást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


