Több minisztertől megválik az új kormányfő
Ki lesz Veres utódja?
Miután kedden beadta az MSZP parlamenti képviselőtestülete a konstruktív bizalmatlansági indítványt a kormány ellen és Bajnai Gordont jelölték miniszterelnöknek, megkezdődhettek a találgatások arról, melyik tárcavezető maradhat pozíciójában és ki az, aki új munka után nézhet.
2009.04.08 07:33NépszabadságBajnai Gordon napról-napra közelebb kerül a miniszterelnöki székhez, nincs is vesztegetni való ideje, míg más országok a gazdasági válságot kezelik, Magyarországon belpolitikai és kormányválságok teszik súlyosabbá a helyzetet.
A Népszabadság úgy tudja, Bajnai arra készül, hogy leválasztja a gazdasági tárcáról a fejlesztések ügyét, s az előbbit egy külső szakértő, míg az utóbbit egy olyan személy irányítaná, aki hiteles gazdasági szakember, de ugyanakkor szót tud érteni az MSZP-frakcióval.
Ez a terület nem lenne feltétlenül külön tárca, beolvadhat az átalakuló kancelláriába. A kancellária ugyanis szinte biztosan átalakul, s inkább a válságkezeléshez kapcsolódó irányítási központokat tömöríti majd, közvetlenül a kormányfő fennhatósága alatt. Ha Kiss Péter vállalja, hogy ebben részt vesz, Bajnai számít a munkájára. Lapinformációk szerint megtarthatja pozícióját Szekeres Imre honvédelmi-, Hiller István oktatási-, Gráf József agrár-, Szabó Imre környezetvédelmi, Székely Tamás egészségügyi és Molnár Károly innovációs miniszter is.
Veres János pénzügyminiszter és Szűcs Erika munkaügyi tárcavezető biztosan távozik. Kérdéses még Szilvásy György titokminiszter és Draskovics Tibor, az igazságügyi tárca vezetőjének helyzete.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06