Szükséges lépések?
Varju László: 37 milliárd támogatás jut telephely modernizálásra
Összesen 37 milliárd forint támogatást nyújt telephelyek modernizálására és foglalkoztatást generáló beruházásokra európai uniós forrásból a kormány - jelentette be Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára hétfőn a kormányszóvivői tájékoztatón.
2009.04.06 11:48MTIA kis- és középvállalkozások 17 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak április végétől telephely korszerűsítésére, bővítésére. További 20 milliárd forint, szintén vissza nem térítendő támogatási keretösszeget pedig munkahelyteremtő iparfejlesztésre hirdetnek meg májustól vállalkozásoknak, önkormányzatoknak, vagy önkormányzati társulásoknak.
Varju László kifejtette, hogy a gazdasági világválság leginkább a kis- és középvállalkozásokat veszélyezteti, ezért is szükséges tőkeellátottságuk növelése. Mind a hét régióban lesz ilyen pályázat, amelynek szövegét már megismerhetik az érdeklődök.
A pályázatokat április végétől június 30-ig lehet beadni, közülük a legígéretesebbek kapnak támogatást. A keretből mintegy 300 pályázó 10 millió és 150 millió forint közötti összegre számíthat, ami akár a beruházás 50 százalékát is elérheti. Az államtitkár tájékoztatása szerint a nagyobb foglalkoztatást biztosító egyedi iparfejlesztési támogatásokra 20 milliárd forint áll rendelkezésre.
Ebből infrastruktúra fejlesztésre is lehet fordítani, például ipari parkok elérhetőségének javítására, hogy a gyártókapacitásokat növeljék, javítsák a gyártók és szolgáltatók letelepülési körülményeit. Ebben a kategóriában 100 milliótól egymilliárd forintig lehet pályázni, a támogatás a beruházás 25-50 százalékát teheti ki.
A pályázatokat május 30-tól fogadják - mondta az államtitkár -, hozzátéve, hogy azokat folyamatosan bírálják el egészen az év végéig.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06