A tüntetők az ország élő lelkiismeretei?
Hazaáruló - skandálták a kormányellenes demonstráción
Mintegy kétszáz ember gyűlt össze a fővárosi Kossuth téren, hogy az általuk "nemzeti civil ellenállás"-nak nevezett tiltakozás-sorozat ötszázadik napján arra emlékeztessenek: másfél éve Budapesten és más vidéki városokban követelik a miniszterelnök és kormánya távozását. Morvai Krisztina szerint félelemben él Magyarország, és a tüntetők az ország élő lelkiismeretét testesítik meg.
2008.01.30 07:00MTIA demonstráción támogató aláírásokat gyűjtöttek a Fidesz március 9-i népszavazási kezdeményezéséhez, valamint a Magyar Gárda feloszlatására tett kezdeményezések ellen. A rendezvényt a Magyar Gárda néhány, láthatósági mellényt viselő tagja "biztosította". Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság társelnöke a Parlament előtt úgy fogalmazott: profit- és pénzközpontú Magyarország jött létre, vissza kell venni az országot azoktól, akik túszul ejtették, felnőtté kell válnunk és egy emberközpontú szilárd értékrendű országot kell építenünk. Szerinte menekültként, megfélemlített emberként élnek az emberek saját hazájukban és "mintha természeti katasztrófa" söpörné el a vasútjainkat és az egészségügyet, értékeinket. Az árpádsávos és nemzetiszínű zászlót lobogtató demonstrálók többször a "Börtönbe", "Gyurcsány takarodj!", "Hazaáruló!" szavakat skandálták. A Parlament előtt 2006. szeptember 17-én azt követően kezdődtek a kormányellenes tüntetések, hogy kiszivárgott Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön 2006 május végén elmondott beszéde.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06