A házelnöknek jár a védelem és az autó
Szili Katalin nagy előnnyel kampányol
Szili Katalint a pécsi polgármester-választási kampányban is megilleti a védelem és a gépkocsihasználat joga, hiszen közjogi méltóságként ez a kampánytól függetlenül, megbízatása alatt jár neki - írja a Magyar Hírlap.
2009.04.01 10:01Magyar HírlapÍgy tehát Szili Katalinnak, az MSZP pécsi polgármester-jelöltjének a helyi kampányát pártállástól függetlenül minden adófizető támogatja - írja a Magyar Hírlap. Simon Attila alkotmányjogász szerint azonban nem ez az egyetlen gond a házelnök kampányával. "Felvetődik a választási eljárásról szóló törvény sérülése is. A polgármester-választásban induló jelölteket ugyanis esélyegyenlőség illeti meg. Szili Katalin azonban így most nagy előnnyel indulhat neki a május 10-i megmérettetésnek."
A Fidesz nemrég azt javasolta: a mindenkori állami vezetők, miniszterek, államtitkárok a kampányban ne használhassák az állam – minden adófizető – által biztosított eszközöket, így szolgálati autót, telefont. Az MSZP elutasította a felvetést.
Amint azt lapunk nemrég megírta, az adófizetők az elmúlt hét évben abban is támogatták Szili Katalint, hogy 24 millió forintnyi számla nélküli költségtérítést vehessen fel, mint pécsi egyéni országgyűlési képviselő. A politikus eközben állami budai rezidenciában lakik, a Köztársasági Őrezred pedig védelmet és sofőrös gépkocsihasználatot biztosít neki.
A szocialista politikus a háromszázezer forintos költségtérítése mellett másfél millió forintot keres havonta. 2002-től a költségtérítésével együtt ez az összeg már elérte a 130 millió forintot
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


