Olyan kell, aki nagy támogatottságot tud szerezni
Nem valószínű, hogy pártpolitikus lesz az új kormányfő
Nem valószínű, hogy pártpolitikus lesz az új miniszterelnök, mert olyan jelöltre van szükség, aki képes nagy támogatottságot szerezni - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke.
2009.03.22 18:11MTISzéles társadalmi és politikai támogatással bíró nemzeti kormányra van szükség, és olyan miniszterelnök-jelöltre, aki ezt a támogatást képes biztosítani Olyan új kormányt kell létrehozni, amely a jelenleginél jóval szélesebb politikai, parlamenti és társadalmi bázissal bír. "Nemzeti kormányra van szükség" - fogalmazott az MSZP alelnöke, aki szerint ez a széles háttér biztosítaná annak a lehetőségét, hogy bár az új kormányt egyéves mandátumra keresik, az távolabbra tekintő politikát valósítson meg.
Az MSZP alelnöke azt mondta, hogy erről szólnak majd a következő napok tárgyalásai. Kiss Péter elmondta: az elnökségi ülésen "jelölt nevekről jelölttípusokban hangos gondokozás folyt". Jelöltségre olyan személynek szabad vállalkoznia, aki képes nagy támogatottságot szerezni, és "ez nem valószínű, hogy pártpolitikus". A kancelláriaminiszter arra a felvetésre, hogy minek van nagyobb esélye, az új kormány alakításának, vagy az előre hozott választásnak, azt válaszolta: "nagyobb esélyt látok arra, hogy új kormányt tudunk alakítani".
Arra a kérdése, hogy koalíciókötésben gondolkoznak-e, azt válaszolta: többféle módja lehet az együttműködésnek, a formát ahhoz kell igazítani, hogy mi szolgálja a széles társadalmi és politikai háttér megvalósulását. Gyurcsány Ferenc az MSZP szombati kongresszusán jelentette be, hogy új miniszterelnök vezetésével alakuljon új kormány. Indoklásul elmondta, hogy a reformpolitikát folytatni kell, s ha ő a változások akadálya, akkor ezt az akadályt most megszünteti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06