Választás 2026
A Mazsihisz és az EMIH is gratulált Magyar Péternek
Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) - Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija is levélben gratulált Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének a választási győzelemhez.
2026.04.14 12:01MTIGrósz Andor az MTI-hez hétfő este eljuttatott levelében őszinte elismerését fejezte ki Magyar Péternek, jelezve, hogy a kimagasló győzelem, a választópolgároktól kapott felhatalmazásuk egyértelműen kijelöli az új kormány, valamint az ország előtt álló feladatokat.
A Mazsihisz, mint a hazai történelmi egyházak egyike, kiemelten fontosnak tartja a kölcsönös tiszteleten és értékeken alapuló partneri kapcsolatokat a mindenkori magyar kormánnyal.
"A legnagyobb magyarországi zsidó felekezeteként, őseink tanítását követve nemcsak közösségünk erősítését, zsidó identitásunk megélését, hanem hazánk, Magyarország gyarapodását is legfőbb feladatunknak tekintjük" - fogalmazott.
Hozzátette, a Mazsihisz ebben a szellemben tekint az új kormánnyal való párbeszédre, és bíznak abban, hogy a kölcsönös tiszteleten és értékeken alapuló együttműködésük eredményes lesz.
Köves Slomó gratulálva a "példátlan" választási győzelemhez jelezte, a magyar demokrácia ünnepe minden alkalommal megerősíti közös meggyőződésüket, hogy a nemzet sorsának alakítása felelősségteljes és nemes küldetés.
A hagyomány tanítása szerint "A királyok és vezetők szíve az Örökkévaló kezében van" - idézett a Példabeszédek könyvéből.
Ez az ősi gondolat egyszerre ad erőt és int alázatra: emlékeztet arra, hogy egy ország vezetése kivételes érdem, ugyanakkor rendkívüli felelősség is, különösen egy olyan nemzet esetében, mint a magyar, amely Európa egyik legrégebbi, legtöbbet látott és tapasztalt közössége.
Köves Slomó kitért arra, különösen nagy kiváltságként éli meg, hogy az elmúlt másfél évtizedben Magyarország az európai kontinens egyik legbiztonságosabb országává vált a zsidó közösség számára.
Úgy fogalmazott: "Európa egyik legrégebbi és egyben egyik legnagyobb zsidó közösségének tagjaiként bizalommal teli szívvel tekintünk a jövőbe, és reméljük, hogy ez a különleges biztonság a jövőben is fennmarad és tovább erősödik. Magyarország ma azon kevés nyugati országok egyike, ahol a zsidó közösség biztonságban élhet, ahol az antiszemitizmus nem jelent mindennapi fenyegetést, ami a mindenkori magyar kormány és a zsidó közösség közös munkájának gyümölcse" - fogalmazott.
Hozzátette, különös értékként tekintenek arra is, hogy Magyarország baráti viszonyt ápol a világ egyetlen zsidó államával, Izraellel, és hogy ez nem tárgya a belpolitikai vitáknak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


