Fejlesztés
Harcjárműjavító műhelyt adtak át Tatán
A Klapka György 1. Páncélosdandár tatai laktanyájában csütörtökön adták át azt a 2500 négyzetméteres harcjárműjavító műhelyt, ahol Leopard 2A7HU harckocsik és 4 PzH-2000 önjárólövegek karbantartását végezhetik el, összesen tíz járműálláson.
2026.03.19 06:38MTISzalay-Bobrovniczky Kristóf az átadás előtt hangsúlyozta, békénket úgy tudjuk megőrizni, ha katonai értelemben is van súlyunk és van jelentőségünk a régióban. Ennek a Magyar Honvédség megfelel, és fontos is, hogy megfeleljen.
A honvédelmi miniszter hozzátette, a szomszédunkban már ötödik éve dúló háború kiterjesztésében nagy erők érdekeltek. Az Európai Unió vezetése, Brüsszel úgy döntött, hogy a háborút pénzzel, fegyverrel, sőt előbb-utóbb talán katonával is támogatja.
Magyarországon választások lesznek néhány héten belül, és "nem kisebb a tétje, minthogy a megválasztott kormány a háború lehetősége, illetve az abból kimaradás mellett és a béke mellett kell, hogy állást foglaljon" - fogalmazott a miniszter.
"A magyarok arról fognak dönteni, hogy melyik kormányt látják erre alkalmasnak. Azt, amelyik ezt bizonyította az elmúlt években, hogy erre képes és meg is van a szándéka, vagy egy olyat, amelynek se képessége, se szándéka erre nincs" - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A páncélosdandár által kiadott sajtóközlemény szerint, a javítóműhelyben 45 szakember dolgozik, a létesítmény alkalmas fődarabok, erőátviteli rendszerek, futóművek, segédberendezések, valamint fegyverrendszerek karbantartására és javítására.
Az épületen belül hét kiegészítő helyiség található, köztük alkatrész- és szerszámtárolók, valamint speciális javítóterek.
Külön irodablokkban zajlik a műszaki dokumentáció, a javítási dokumentáció és a logisztikai koordináció.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


