Ellátás
Vizsgálat indult a nagykanizsai iskolai veszélyeztetés gyanúja miatt
Gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a kedden a Kőrösi általános iskolában történt tömeges egészségügyi panaszokkal összefüggésben; a kórházba szállított gyerekek és felnőttek szerdára hazatérhettek.
2025.12.10 18:49MTICzendrei Péter, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-nek elmondta: foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt eljárást indított a Nagykanizsai Rendőrkapitányság. A vizsgálat ismeretlen tettes ellen folyik az iskolai tömeges rosszullétek miatt.
Az Országos Mentőszolgálat keddi közlése szerint Nagykanizsáról 37 gyereket és két felnőttet szállítottak a nagykanizsai és a zalaegerszegi kórházba megfigyelésre, elsősorban köhögés és hányinger miatt. A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt a tájékoztatást adta, hogy méréseik során egészségre ártalmas anyag jelenlétét nem mutatták ki.
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az intézményükbe szállított húsz gyereket ellátták, közülük kettőt enyhe panaszok miatt megfigyelésre elhelyeztek a gyerekosztályon, a többiek kedd este hazatérhettek.
Az MTI értesülése szerint a Zalaegerszegen ápolt két gyereket szerdán szintén hazaengedték.
A Kanizsai Dorottya Kórházba 17 gyereket és két felnőttet vittek a mentők kedden. Az intézmény szerdán azt közölte: az "ellátott betegek jól vannak, otthonukba bocsátották őket".
A Zala Vármegyei Kormányhivatal délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tömeges iskolai egészségügyi panaszok miatt a kormányhivatal illetékes szervei - a Nagykanizsai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya, a Népegészségügyi Főosztály, valamint a munkavédelmi hatóság - vizsgálatot indítottak. "A szakemberek jelenleg is dolgoznak az eset körülményeinek feltárásán, az intézmény ellenőrzésén és az esetleges kockázati tényezők azonosításán."
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


