Budapest
Bódis Kriszta kuratóriumi tag lesz a Fővárosi Szociális Közalapítványban
A főváros elkötelezett abban, hogy a rendkívül veszélyes élethelyzetben lévő drogfüggőknek segítséget nyújtson.
2025.03.27 08:11MTIA Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a közösségi költségvetési program első négy ciklusáról készített hatásvizsgálattal kapcsolatban Vitézy Dávid javaslatára úgy döntött, meg kell vizsgálni hogyan lehet elérni, hogy a jövőben olyan projektek valósuljanak meg a rendelkezésre álló forrásokból, amelyek hatékonyabban szolgálják Budapest fejlődését, megvalósításuk gyorsabb, jobban segítik a területi kiegyenlítődést.
A képviselők döntöttek a Fővárosi Szociális Közalapítvány tagjairól is. Az előterjesztés vitájában Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője megismételte: továbbra is kiállnak amellett, hogy a Tisza Párt által javasolt Bódis Krisztinának "nincs helye" a közalapítványban, mert kiáll a rezsicsökkentés ellen, ő írta a Csipke Józsika című "genderpropaganda-mesét" és esélynek tartja a migrációt.
Bujdosó Anna (Tisza Párt) szerint azonban éppen olyan szaktudású emberekre van szükség, mint Bódis Krisztina, és másik jelöltjük, Incze Zsuzsa "soha nem szónokolt a gyermekvédelem fontosságáról, de annál többet tett érte".
Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz-KDNP) arról beszélt: a főváros a közalapítványon keresztül támogatja egy olyan civil szervezet működését, amely azt tanítja a budapestieknek, hogy "ha drogmámoros szexpartira jársz, tarts egy kis szünetet néha", és felvetette, ez helyes-e.
Karácsony Gergely válaszában felhívta a figyelmet arra, "lehet primitív módon támadni" ezt a programot, ahogyan a Fidesz teszi, de a főváros elkötelezett abban, hogy ennek a nagyon kevés, de rendkívül veszélyes élethelyzetben lévő drogfüggőknek segítséget nyújtson.
Barna Judit (Tisza Párt) jelezte: a pártjának vannak fenntartásai az alapítvány működésével kapcsolatban, de éppen azért jelöltek két embert a kuratóriumba, hogy ráhatással lehessenek a további programokra, míg a Fidesz egy jelöltet se nevezett meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:48 Gúnyt űzött Ferenc pápa halálából egy ukrán blogger
- 12:44 Bejelentette a Vatikán, miben halt meg a Pápa
- 10:40 Az amerikai kormány eladná a Google böngészőjét
- 8:44 Hat új védjegyet jegyeztetett be a Louis Vuitton Oroszországban
- 6:41 Brazíliában és Olaszországban képviselik hazánkat a 2025-ös Magyar Ifjúsági Robot Kupa győztesei
- 22:31 NGM: vezetőváltás az N7 Holding élén
- 20:30 Meghalt Ferenc pápa - Este tartják a szertartást, amelyen a Vatikán hivatalosan is megállapítja a pápa halálát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06