Ítélet
A bíróság megállapította a főváros mulasztását a főpolgármester-helyettes megválasztásának elmaradása miatt
A fővárosi önkormányzat a per során nem vitatta sem a határozathozatali kötelezettségét, sem annak elmulasztását.
2025.03.20 16:51MTIA Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kedden meghozott ítéletében megállapította a fővárosi önkormányzat mulasztását a főpolgármester-helyettes megválasztásának elmaradása miatt.
A bíróság közleménye szerint a pert a fővárosi kormányhivatal indította a fővárosi önkormányzattal szemben. A felperes kérte, hogy a bíróság állapítsa meg az alperes mulasztását a főpolgármester-helyettes megválasztásának elmaradása miatt.
A bíróság a keresetnek helyt adott, és megállapította, hogy az alperes elmulasztotta a törvényen alapuló határozathozatali kötelezettségét azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés nem választott meg - a saját tagjai közül - legalább egy főpolgármester-helyettest - írták.
Mint olvasható, a fővárosi önkormányzat a per során nem vitatta sem a határozathozatali kötelezettségét, sem annak elmulasztását. Kizárólag alaki jellegű védekezéssel élt. Vitatta a bíróság hatáskörét, illetve álláspontja szerint a keresetet nem az önkormányzattal, hanem a közgyűléssel szemben kellett volna a felperesnek előterjesztenie.
A bíróság a fenti érveléseket nem találta megalapozottnak.
Az ítélet nem jogerős, azzal szemben a felek a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül fellebbezést jelenthetnek be - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06