Ünnep
Március 15. - Kovács Zoltán: országszerte a legnagyobb rendben zajlottak a rendezvények
A kedvezőtlen időjárás ellenére is több tízezren vettek részt a nemzeti ünnep központi programjain.
2025.03.15 20:56MTIA nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzshöz napközben beérkezett információk alapján elmondható, hogy országszerte rendkívüli esemény nélkül, a legnagyobb rendben zajlottak a március 15-i rendezvények - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton a Facebook-oldalán.
Kovács Zoltán tájékoztatása szerint a rendőrség szombaton 18 óráig országosan csaknem 400 rendezvény békés lebonyolítását biztosította.
Hozzátette, a kedvezőtlen időjárás ellenére is több tízezren vettek részt a nemzeti ünnep központi programjain.
A legtöbben a Nemzeti Múzeumnál tartott ünnepségen voltak, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet - olvasható a bejegyzésben.
A Nyitott Parlament program keretében 10 és 18 óra között közel hatezren látogattak el az Országházba, ahol a Szent Korona mellett a Díszlépcsőházat és a Kupolacsarnokot is ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők - zárta bejegyzését az államtitkár.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06