Háború
Szijjártó Péter: dróntámadás miatt fel kellett függeszteni a kőolajszállítást a Barátság vezetéken
Magyarország szerint Ukrajna fenyegeti szuverenitását a Barátság kőolajvezeték elleni támadással.
2025.03.11 12:09MTIUkrán dróntámadás miatt fel kellett függeszteni a Magyarországra irányuló kőolajszállítást a Barátság vezetéken, a javítási munkálatok azonban már zajlanak, így még a nap folyamán újraindulhat a tranzit - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Stuttgart felé tartva.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az ukrajnai háború egyre súlyosabb jeleneteket produkál, éjszaka ugyanis dróntámadás érte a hazánk kőolajellátása szempontjából kritikus fontosságú Barátság vezeték egyik mérőállomását, ezért átmenetileg fel kellett függeszteni a szállítást.
Elmondta, hogy telefonon beszélt az energiaügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettessel, aki azt közölte, hogy az ukrán találat miatt egyelőre nem lehetséges a szállítás, azonban a javítási munka már zajlik, és ha nem jön közbe semmi rendkívüli, akkor a késő délutáni vagy kora esti órákban újraindulhat a tranzit Magyarország irányába.
"Ha a Barátság kőolajvezeték működése ellehetetlenül, akkor Magyarország és Szlovákia kőolajjal való ellátása fizikailag lehetetlenül el gyakorlatilag" - figyelmeztetett.
Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte a hazánk ellátását biztosító energetikai infrastruktúra elleni támadásokat.
"Többször világossá tettük ezen álláspontunkat Brüsszelben is, és az Európai Bizottság egy garanciát is adott arra, hogy a Magyarországra irányuló energiainfrastruktúra ellen nem kerül sor majd támadásra. Sajnos ez már a többedik alkalom, amikor az Európai Bizottság garanciáját megsértik" - hangsúlyozta.
"Arra szólítjuk fel az ukránokat, hogy ne támadják a Magyarországra irányuló energiainfrastruktúrát" - mondta.
A miniszter végül kifejtette, hogy Magyarország nem tehet a háborúról, nem felelős a háborúért, eddig kimaradt abból, s ezután is ki akar maradni. "Magyarország energiaellátása pedig szuverenitási kérdés, és elvárjuk, hogy ezt mindenki tartsa tiszteletben" - húzta alá.
"Látszik, hogy minél előbb békére van szükség, mert minél előbb lesz béke, annál előbb maradnak abba ezek a támadások, s annál előbb helyezhetjük teljes biztonságba a Magyarországra irányuló energetikai infrastruktúrát" - folytatta.
"Ezért reméljük, hogy Trump elnök békeerőfeszítései a héten sikerre vezetnek majd" - tette hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06