Biztonság
NKFH: minden második játék megbukott a piacfelügyeleti vizsgálaton
A kiszolgáltatott kiskorúak védelme és a korábban tapasztalt magas kifogásolási arányok miatt az idei évben is kiemelt figyelem szegeződik a játékok vizsgálatára.
2025.03.09 18:23MTITavaly a kereskedelmi forgalomban vizsgált játékok 58 százaléka nem elégítette ki a termékbiztonsági követelményeket az elvégzett vizsgálatok alapján - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel hozzátéve, hogy 2024-ben csaknem háromezer játékot állítottak meg az ellenőrök a vámhatáron, amelyek nem feleltek meg a követelményeknek.
Az NKFH közleményében kijelentette, hogy a hatóság és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a gyermekek védelme érdekében átfogóan ellenőrzik a hagyományos és az online kereskedelmi forgalomban fellelhető játékokat. Hozzátették: jellemzően sérülésveszély, fulladásveszély vagy egészségkárosító hatás jelentette a kockázatot.
A közepes, nagy, illetve súlyos kockázatú termékek esetén a kormányhivatalok elrendelték a játékok forgalomból történő kivonását és súlyos kockázat esetén a termékek visszahívását is - tették hozzá.
A hatóság közölte, a korábbi évek magas kifogásolási aránya miatt mind a kereskedelmi forgalomban, mind a vámhatáron vett mintákat laboratóriumi vizsgálattal egybekötve ellenőrzi a hatóság, sérülésveszély, fulladásveszély, vagy egészségkárosító hatás esetén pedig haladéktalanul intézkedik a termék forgalomból történő kivonása iránt.
A kiszolgáltatott kiskorúak védelme és a korábban tapasztalt magas kifogásolási arányok miatt az idei évben is kiemelt figyelem szegeződik a játékok vizsgálatára.
2025-ben elsősorban, de nem kizárólagosan műanyag játékbabákra, pónilovakra, fürdőjátékokra, csörgőkre, a 3 év alattiaknak szánt plüss játékokra, valamint az olyan anyagból készült játékokra terjednek ki az ellenőrzések, amelynek a térfogata víz hatására megnő - tájékoztatott a hatóság.
A közlemény idézi Pintér Istvánt, az NKFH elnökét, aki elmondta, hogy "a gyermekkorúak védelme érdekében az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok határozottan fellépnek mind a vámhatáron, mind a kereskedelmi forgalomban, és gondoskodnak a veszélyes termékek forgalomból történő kivonásáról, illetve visszahívásáról a fogyasztók védelme érdekében."
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06