Ítélet
Hat és fél éves börtönbüntetésre ítélték a volt helyettes államtitkárt
Nem jogerősen.
2025.02.01 14:37MTIHivatali vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás bűntette miatt hat év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Nagy Jánost, az Agrárminisztérium földügyekért felelős volt helyettes államtitkárát csütörtökön első fokon, az ítélet nem jogerős.
A másodrendű vádlott hivatali vesztegetés miatt kétéves börtönbüntetést kapott 5 évre felfüggesztve, a harmadrendűt két év hat hónappal és 2,4 millió forintos pénzbüntetéssel, a negyedrendű terheltet pedig két év börtönnel és 3 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta a bíróság.
Nagy János a büntetése letöltésének kétharmada után bocsátható feltételes szabadságra, a törvényszék ugyanakkor a másik két, ugyancsak letöltendőre ítélt vádlott esetében sem vonta meg a kedvezményüket.
A Fővárosi Törvényszék indokolásában egyebek mellett kifejtette: súlyosító tényező az, hogy Nagy János helyettes államtitkárként, befolyását és kapcsolatrendszerét felhasználva követett el súlyos bűncselekményeket, holott korábbi beosztásából fakadóan kötelessége lett volna a közvagyon fokozott védelme.
Hasonlóan értékelte a bíróság a volt osztályvezető, a történtek idején kormányhivatalnokként dolgozó harmadrendű vádlott által elkövetett bűntetteket is. A bíróság megállapította, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok elégségesek a vádlottak bűnösségének megállapításához.
A terheltek az egész eljárás alatt tagadták bűnösségüket, de tettek olyan vallomásokat, amelyek alapján rekonstruálni lehetett a történteket.
Az érintettek teljes körű, elsősorban felmentésre, illetve enyhítésre vonatkozó fellebbezést jelentettek be a határozat ellen. Az ügyész háromnapos gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős, az ügy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
Nagy János büntetésének mértékére, illetve a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva az ügyész arra is indítványt tett, hogy az elsőrendű vádlott letartóztatását a bíróság rendelje el.
A Fővárosi Törvényszék ezt nem tartotta indokoltnak, de a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el nyomkövető alkalmazásával, így Nagy János lakhelyelhagyási tilalom hatálya alá kerül, a bíróság engedélye nélkül nem hagyhatja el Budapest területét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:37 Sikeresen Hold körüli pályára állt a Blue Ghost leszállóegység
- 22:13 Egyhetes közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz
- 20:14 EBRD: komoly aggodalomra adnak okot a csernobili védőszarkofágot ért orosz támadás hírei
- 18:12 Megszüntették a gázömlést Szentendrén
- 16:11 Karácsony Gergely: ne mérgezze az állam Budapestet!
- 14:10 Orbán Viktor: halleluja, erre vártunk!
- 12:35 Karácsony: a főváros nem a szolidaritási hozzájárulásról, hanem annak mértékéről folytat vitát évek óta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06