Demonstráció
Ismét tiltakozott az ARC óriásplakát-kiállítás egyik plakátja ellen a Mi Hazánk
A Mi Hazánk vasárnap ismét tiltakozott az ARC óriásplakát-kiállítás egyik, a párt által "családellenesnek" tartott plakátja ellen.
2024.10.06 13:50MTINovák Előd, a Mi Hazánk alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, újra kiegészítik a "családellenes" plakátot, mert a szülői szereppel kapcsolatos nehézségekről lehet és kell is beszélni, "azonban a tudatos gyermektelenség ideológiáját szolgáló, magyar gyermekek megszületése ellen kampányoló, tehát magyarellenes propaganda nem elfogadható".
Ráadásul a plakát olyan dolgokkal azonosítja az anyaságot, a gyermekvállalást, amelyek nem csak, hogy károsak, de nem is igazak - tette hozzá a parlamenti képviselő.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a Mi Hazánk elnökhelyettese, Dúró Dóra vezetésével korábban már átragasztották a plakát feliratait az "anyaság valós értékét bemutató szavakkal, mint például a gondoskodás, a szeretet, az áldás, a jövő".
Novák Előd azt is megjegyezte, hogy soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly, idén pedig tovább csökkent a termékenységi ráta.
Az esemény végén a képviselő és a párt aktivistái az óriásplakát két oldalán elhelyezték a Mi Hazánk két kisebb, "A nők legnagyobb dicsősége az anyaság!", illetve "A legférfiasabb dolog az apaság!" feliratú plakátját.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06