Honvédelem
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: több mint kétezren csatlakoztak a területvédelmi tartalékosokhoz
A területvédelmi tartalékos katonák békeidőben olyan kulcsfontosságú feladatok támogatásában is részt vesznek, mint a határvédelem vagy az árvízvédelem.
2024.09.30 08:44MTIA júniusban indult Szeretem, megvédem! elnevezésű területvédelmi tartalékos kampány sikerét bizonyítja, hogy sok ezren érdeklődtek, több ezren jelentkeztek, mostanra pedig meghaladta a kétezret azok száma, akik szerződést kötöttek és csatlakoztak a Magyar Honvédséghez, és ezzel a tartalékosok közössége megerősödött - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a tárcavezető hangsúlyozta, rendkívül népszerű a Szeretem, megvédem! kampány, amelynek hatására a kétezredik újonc érkezése óta is folyamatosan növekszik a tartalékosok száma.
"Amióta a magyar területvédelmi tartalékos rendszer elindult, ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe. Magyarország nem behívót, hanem meghívót adott fiataljainak. Meghívót egy életre szóló küldetésre, egy olyan közösségbe, ahol az összetartozás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság alapvető és elengedhetetlen"
– fogalmazott a miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a területvédelmi tartalékos katonák békeidőben olyan kulcsfontosságú feladatok támogatásában is részt vesznek, mint a határvédelem vagy az árvízvédelem.
A területvédelmi tartalékosok is bizonyították felkészültségüket a szeptemberi árvíz idején; a védelmi feladatok ellátásában a hivatásos és szerződéses állomány mellett a területvédelmi tartalékos katonák is helytálltak a gátakon - fűzte hozzá a honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy területvédelmi tartalékosnak munka vagy tanulás mellett is lehet lenni, a tartalékosok szolgálatát anyagilag is megbecsülik, és folyamatosan várják az új jelentkezőket. A tartalékos katonák kiegészítik és segítik a hivatásos alakulatokat feladataik elvégzésében, a hét tartalékos ezred kapillárisszerűen behálózza az országot.
A Szeretem, megvédem! gondolat arról szól, hogy a tartalékosok ismerik és képesek megvédeni szűkebb környezetüket, a krízishelyzetekre is felkészülnek, hogy határozottan és szervezetten tudjanak reagálni az eseményekre, mindannyiunk biztonsága érdekében – közölte a honvédelmi miniszter.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06