Oktatás
Agrármenedzsment-képzés indul a PTE-n
A képzésen az agrárszervezetek vezetésével kapcsolatban szerezhetnek elméleti ismereteket a hallgatók, akik a pénzügyi menedzsment, a digitális technológiák, az energiamenedzsment, valamint a jogi ismeretek alapjaiba is betekintést kaphatnak.
2024.09.11 20:32MTIAgrármenedzsment-képzés indul mezőgazdasági vállalkozóknak a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán az MTI-vel.
Közleményük szerint a kamara baranyai igazgatósága, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK), valamint a PTE összefogásának köszönhetően ősszel induló képzés célja, hogy segítse a résztvevőket agrárvállalkozásuk hatékonyabb és eredményesebb vezetésében.
A képzésen az agrárszervezetek vezetésével kapcsolatban szerezhetnek elméleti ismereteket a hallgatók, akik a pénzügyi menedzsment, a digitális technológiák, az energiamenedzsment, valamint a jogi ismeretek alapjaiba is betekintést kaphatnak.
A PTE közgazdasági kara a képzés elvégzéséről mikrotanúsítványt állít ki, amely megszerzésének feltétele a képzést követő szóbeli vizsga sikeres teljesítése. A képzés előfeltétele a legalább középfokú végzettség. Az a jelentkező, akinek nincs a karon aktív hallgatói jogviszonya, részismereti jogviszonyban felvételt szerez a képzés idejére - írták.
A képzéssel kapcsolatban további tájékoztatás a https://cal.ktk.pte.hu/hu/agrarvallalkozasok-menedzsmentje-kepzes oldalon olvasható.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06