Ellenőrzés
Nébih: kiválóan szerepeltek a menták a Szupermentán
A mentákban lévő mikro- és makroelemeket szintén vizsgálták.
2024.09.01 12:09MTIA Szupermenta legfrissebb tesztjén összesen tíz, közvetlen fogyasztásra szánt cserepes mentát vizsgáltak meg. A termékteszt megnyugtató eredménnyel zárult, minden menta megfelelt a követelményeknek - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A nyolc magyar és két olasz származású növényt két hazai termelőtől, valamint egy kertészetből és egy nagyobb kereskedelmi egységből gyűjtötték össze a szakemberek. Fajtájukat tekintve a jól ismert bors- és fodormenta mellett nemesített változatok is helyet kaptak az összehasonlító vizsgálatban, így egy-egy alma, citrom, csoki, marokkói, narancs és rágó mentát is teszteltek.
A Nébih laboratóriumában a szakemberek ellenőrizték a növényvédőszer-maradék és a nehézfémek esetleges jelenlétét, ugyanis ezekből kiderül, ha nem megfelelő körülmények között termesztették a növényeket. A mentákban lévő mikro- és makroelemeket szintén vizsgálták.
A hatósági felügyelők a két hazai termelőnél helyszíni ellenőrzést is tartottak. Megvizsgálták a termelés körülményeit, valamint a címkézést és a nyomonkövethetőséget. Mindkét termelő "kiválóan megfelelt" minősítést szerzett.
A felügyelők ellenőrizték a menták nyomonkövethetőségét és a kötelező jelölések, például a származási ország feltüntetését. Az ellenőrök ebből a szempontból szintén megfelelőnek találták a fűszernövényeket - közölte a Nébih.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:21 Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy életveszélyt okozó rollerest
- 20:20 Meteorológia: az átlagosnál enyhébb és szárazabb volt a január
- 18:19 Meghalt Horváth Kálmán Tolna vármegyei főispán
- 16:15 Gázolás miatt késtek a vonatok Győr közelében
- 14:06 Az ausztráliai lítiumbányánál történt katasztrófa veszélyezteti az akkumulátoripart
- 12:43 Ki vehetné meg egyáltalán Grönlandot?
- 10:23 Nagy-Britannia titkos rendelettel kényszerítené az Apple-t a felhasználók adatainak kiadására
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06