Bűncselekmény
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyészt
Hivatali visszaélés miatt jogerősen 1 év - 1 évre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyészt a Fővárosi Törvényszék szerdán.
2024.04.17 16:08MTIA bíróság az MTI-vel azt közölte: a volt ügyész az egyik büntetőeljárással összefüggésben neki átadott bizonyítékot nem bocsátotta a nyomozó hatóság rendelkezésére, azt hivatali irodájában, a szekrényében tárolta és erről nem tájékoztatta a Legfőbb Ügyészséget sem. Így lehetetlenné tette a bizonyítéknak a nyomozó hatóság általi értékelését, továbbá hivatalos személyként felvilágosítást adott egy folyamatban lévő büntetőügyben olyasvalakinek, aki erre a tájékoztatásra nem volt jogosult. Ezzel a vádlott megszegte a rá mint ügyészre vonatkozó hivatali kötelezettségét.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság korábban, első fokon 1 év - 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte a vádlottat, ez ellen ő és a védője fellebbezett.
A másodfokon eljáró törvényszék szerdán kimondta: a kerületi bíróság az eljárási szabályoknak megfelelő ítéletet hozott, a bizonyítási eljárás során a széles körben beszerzett bizonyítékok törvényes értékelésével hiánytalan és hibátlan tényállást állapított meg, indokolási kötelezettségét teljesítette. A megállapított tényállásból helyesen vont le következtetést a vádlott bűnösségére vonatkozóan, a bűncselekményt pedig helyesen minősítette.
A másodfokú bíróság az elsőfokú döntést annyiban változtatta meg, hogy az időmúlás miatt, amely nem róható a vádlott terhére, a kiszabott szabadságvesztés próbaidejét 2 évről 1 évre mérsékelte - közölte a törvényszék sajtóosztálya.
A vád szerint Ihász Sándor 2017 októberében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség akkori vezetőjeként olyan dokumentumokat vett át barátjától, Gyárfás Tamás médiavállalkozótól, amelyek új bizonyítékokat tartalmaztak Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolásával kapcsolatban. Ihász Sándor azonban nem jelentette ezt a nyomozóhatóságoknak, illetve a Legfőbb Ügyészségnek, hanem az irodájában elzárta a dokumentumokat.
A Fővárosi Törvényszék a Fenyő-ügyben februárban hirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletet, amelyben felbujtóként Gyárfás Tamást hét év, Portik Tamást életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:05 Elhunyt az Angliai Csata utolsó brit harci pilótája
- 16:04 Fővárosi Törvényszék: nem helyezik feltételes szabadságra a lúgos orvost
- 14:52 Magyar Közút: véget ért a téli üzem, indulnak a burkolatjavítások
- 12:51 Égési sérülésekkel és füstmérgezéssel két macedón sérültet ápolnak a Honvédkórházban
- 10:24 Tovább növekedett a tornádók és viharok halálos áldozatainak száma az USA-ban
- 8:23 Kínai repülőgépek és hadihajók közelítették meg Tajvant
- 6:22 Izrael nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, legkevesebb kétszázharminc gázai életét vesztette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06