Kegyelmi ügy
A DK pert indított a K. Endrének adott kegyelem hátterének megismeréséért
Korábban közérdekű adatigénylést nyújtottak be, ám a bíróság azt megtagadta.
2024.04.12 12:32MTIA Demokratikus Koalíció (DK) pert indított, hogy megismerhesse a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének adott kegyelem indokait - erről a párt frakciószóvivője beszélt egy pénteki, online sajtótájékoztatón.
Kálmán Olga elmondta, korábban közérdekű adatigénylést nyújtottak be az Igazságügyi Minisztériumnak, mert "szerettük volna megtudni, hogy milyen érvek és indokok alapján adtak kegyelmet egy pedofil bűnsegédjének". Hangsúlyozta, hogy azért fordultak a bírósághoz, mert a tárca "ezt megtagadta".
A minisztérium jogászainak érvelése szerint azért nem tudható meg, hogy "miért adott kegyelmet az igazságügyi miniszter, miért adott kegyelmet a köztársasági elnök, mert ezek bűnügyi személyes adatok" - fogalmazott az ellenzéki képviselő.
Kálmán Olga közölte, hogy az ügy első tárgyalását pénteken tartották, az ítélethirdetés körülbelül két hét múlva várható.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
- 14:06 Meteorológia: csütörtökön is készülni kell ónos esőre
- 12:58 Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a férfit, aki megfojtotta rokona kutyáját
- 10:10 Kuncsaftjaikat kirabló örömlányokat ítélt 10 évre a bíróság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06