Bűncselekmény
KNYF: gyanúsítottként hallgatták ki Iványi Gábort és Gurmai Zitát
Hatóság elleni erőszak miatt.
2024.03.28 15:31MTIGyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Iványi Gábor lelkészt és Gurmai Zita szocialista országgyűlési képviselőt csütörtökön - tudatta Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az MTI-vel közleményben csütörtökön.
Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanújával hallgatta ki a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a két gyanúsítottat.
Az eljárás eddigi adatai szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatott nyomozásban a hatóság tagjai 2022. február 21-én Budapesten, a VIII. kerületben, egy egyesület központjaként működő ingatlanban kutatást, lefoglalást végeztek.
Az eljáró pénzügyőrök tájékoztatták az érintett szervezet vezetőjét, hogy a büntetőeljárásról szóló törvény szerint az eljárási cselekményen a hatóság tagjain és a jegyzőkönyvvezetőn kívül csak az érintett szervezet vezetője és jogi képviselője lehet jelen.
A megalapozott gyanú szerint Iványi Gábor mint a szervezet vezetője a többször elhangzott tájékoztatás ellenére a sajtó képviselőivel és más személyekkel kívánt bemenni a kutatás helyszínére.
"Ezt elősegítendő Iványi Gábor és a felhívására a jelenlévők - köztük dr. Gurmai Zita országgyűlési képviselő és egy európai parlamenti képviselő - a helyszínt biztosító pénzügyőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozták" - írták.
A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését, és panasszal éltek a gyanúsítás ellen - közölte a KNYF.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:24 A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye
- 20:10 Két lövöldözés és egy késeléses támadás is történt vasárnapra virradóan Hollandiában
- 18:17 Hogyan kapcsolódik az USAID a titkos biofegyver-kutatáshoz?
- 16:16 Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
- 14:10 Hollywood CIA-kapcsolatai lelepleződtek: Hírességek vagy különleges ügynökök?
- 12:06 Gigaföldrengés - cunamiriadót fújtak a népszerű turistacélpontnál
- 10:47 Kiépített siklóernyős elugrópontot alakítanak ki a Pilis-tetőn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06