USA
Szijjártó Péter: a béke és a jó magyar-amerikai kapcsolatok neve Donald Trump
Az amerikai elnök személyéről kizárólag az Egyesült Államok állampolgárai dönthetnek.
2024.03.04 17:59MTIA kormány azt szeretné, hogy a világ egy békésebb hely legyen, és hogy a magyar-amerikai kapcsolatok jól alakuljanak az elkövetkező időszakban, márpedig mindkét ügy szempontjából Donald Trump győzelme lenne kedvező az amerikai elnökválasztáson - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető mindenekelőtt világossá tette, hogy az amerikai elnök személyéről kizárólag az Egyesült Államok állampolgárai dönthetnek.
"Ezt tiszteletben kell tartani, s mi tiszteletben is tartjuk az amerikai polgárok döntését minden esetben. Azzal az elnökkel, azzal az adminisztrációval próbálunk együtt dolgozni, amelyet épp megválasztanak" - mondta.
Majd hangsúlyozta, hogy ennek ellenére a tapasztalataik egyértelműek: "Amikor Donald Trump volt az Egyesült Államok elnöke, akkor a csúcspontján volt a magyar-amerikai kapcsolatrendszer politikai lába is (.) És amikor Donald Trump volt az elnök, akkor az erős amerikai vezető személye meg tudta előzni a világon a fegyveres konfliktusok kialakulását."
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a tapasztalataik arra mutatnak, hogyha Donald Trump lett volna az amerikai elnök az elmúlt években is, akkor most Ukrajnában nem lenne háború, és a közel-keleti krízist is gyorsabban megoldhatták volna.
Utóbbi kapcsán arra emlékeztetett, hogy az Ábrahám-megállapodások hosszú évtizedek kudarcai után először hozták el a békés együttélés reményét a különböző civilizációk és nemzetiségek között a közel-keleti térségben.
A miniszter végezetül kijelentette, hogy a kormány azt szeretné, ha a világ békésebb hely lenne, s ha a magyar-amerikai kapcsolatok jól alakulnának az elkövetkezendő időszakban.
"Mind a békének, mind a jó magyar-amerikai kapcsolatoknak a neve Donald Trump nevével egyenlő" - fogalmazott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:10 Szokatlan jelenségre figyeltek fel a bálványosi Csiszárfürdőn
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 18:34 Higiéniai problémák egy wellness-szállóban, a NAV leengedte a medence vizét
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06