Jog
A legfőbb ügyész indítványozta Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését
Befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt.
2024.03.04 12:17MTIPolt Péter legfőbb ügyész - a befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő nyomozás eredményeként - indítványozta Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
A Legfőbb Ügyészség az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyeinek informatikai üzemeltetési és fejlesztési szolgáltatásra, a közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot.
Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását - politikai befolyásának érvényesítésével - ne akadályozza.
A közlés szerint Molnár Zsolt - a korrupciós megállapodásról értesülve - megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Baja Ferenc 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében Molnár Zsolt kérését tolmácsolta a férfinak.
Miután a kft. elnyerte a tendert, a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten 40 millió forintot adott át Molnár Zsoltnak - írja az ügyészség.
Közölték: Molnár Zsolt cselekménye társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének a megállapítására alkalmas.
A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
A büntetőeljárás országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására - így a tényállás részleteinek további tisztázására - a mentelmi jog felfüggesztését követően nyílik lehetőség - írta a Legfőbb Ügyészség.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:02 A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a NASA Europa Clipper űrszondája
- 19:22 Szöul: Phenjan felrobbantotta a két Koreát összekötő utakat
- 18:20 Csaknem háromszáz bajbajutottat mentettek ki a vízimentők a nyári szezonban
- 16:19 Cserbenhagyó sofőrt fogott el a rendőrség
- 14:17 Tizenhét év fegyházbüntetésre ítéltek egy nőt, aki egy lábassal vert agyon egy férfit
- 12:15 MÁV-vezérigazgató: nem lesz menetrendváltozás a HÉV-eknél 2025-ben
- 10:40 Az EU rendeletet fogadott el a vegyi anyagok osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06