Kegyelmi ügy
K. Endre: ártatlan vagyok, egy meghurcolás áldozata
Megszólalt a kegyelemben részesített volt bicskei igazgatóhelyettes.
2024.02.13 08:30ma.huK. Endre, a kegyelemben részesített volt bicskei igazgatóhelyettes a héten interjút adott a Blikknek.
Az ügyészség korábbi vádja szerint a bicskei intézetigazgató és a helyettese, K. Endre több érintett gyereket próbáltak rávenni arra, hogy vonják vissza terhelő vallomásukat, ugyanis a volt helyettes is tudott arról, mi történik az igazgató irodájában. Sőt, segíteni is próbált abban, hogy a gyerekek ne beszéljenek a velük történtekről. Egy anonimitását kérő fiú, akinek 9 éven át volt viszonya a volt igazgatóval, már 2017 őszén arról beszélt az RTL Házon kívül műsorában, hogy megpróbálta lefizetni az igazgató helyettese, hogy vonja vissza a vallomását.
Ugyanakkor K. Endre most a Blikknek azt nyilatkozta, hogy ő ártatlan és nem követett el semmilyen jogsértést, és arról sem tudott, hogy a gyermekotthont vezető V. János szexuálisan bántalmazhatott gyerekeket.
"Ártatlan vagyok, egy meghurcolás áldozata. Magam is mélységesen elítélem a pedofíliát, sajnálom, ami történt, tanárként és tisztességes emberként is együtt érzek az áldozatokkal. A tizenkét oldalas, a közösségi oldalra is feltett nyilatkozatomban is megerősítem ezt, valamint azt is, a volt igazgatóm mellett egy másik nevelő is molesztált gyermekeket, őt személyesen én buktattam le, el is ítélték emiatt" - mondta.
K. Endre szerint a bírói végzés azt mondja ki, hogy ő csak az igazgató elleni eljárásról és nyomozásról tudott, így ő már "nem tehetett semmit". "Azt is cáfolom, a bíróság előtt is végig tagadtam, hogy bármilyen hamis vallomást is én írtam volna a gyerekek helyett, vagy hogy erőszakkal, zsarolással akartam ezek aláírására kényszeríteni egy fiatalkorú neveltet. (...) Családi ügyvédünk tanácsára semmit nem szeretnék hozzátenni a történtekhez, egyelőre elégedjenek meg ezzel" - folytatta.
A kegyelemben részesített volt bicskei igazgatóhelyettes nevében szombaton megjelent egy Facebook-poszt, amely hosszasan magyarázta a saját meglátását az ügyről.
A bejegyzést több médium is átvette, majd a cikkeket visszavonták, mivel nem lehetett beazonosítani a szerzőt. A Blikknek K. Endre felesége először azt nyilatkozta, "nincs közük semmihez", majd később kiderült, félreértés történt, és mégis K. Endre fogalmazta meg a posztot.
A volt igazgatóhelyettest Novák Katalin köztársasági elnök a pápalátogatás alkalmával kegyelemben részesítette, amit Varga Judit akkori igazságügyi miniszter ellenjegyzett. Szombaton a botrány után Novák Katalin lemondott, Varga Judit pedig bejelentette, hogy távozik a közéletből.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 Fico - Az uniós vétójog eltörlése a közösség végét és háborús veszélyt is jelenthet
- 18:49 Romániában több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából
- 16:42 Mexikói bevándorlót tartóztattak le Trump meggyilkolásával való fenyegetés miatt
- 14:39 Kína elítéli az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok vízumának visszavonását
- 12:38 Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
- 10:37 Orbán Viktor: a brüsszeli tervek gazdaságilag lenulláznák Magyarországot
- 8:36 Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06